Szolgálat 33. (1977)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: A kereszt és a mai ember
„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem“ kiáltás megértésének az igénylésére. Világszerte nagy sikere van azoknak a munkáknak, amelyek a kereszt üdvözítő hatását új utakon értelmezik; pl. Moltmann magát nem könnyen olvastató könyve a „Megfeszített Isteniről új meg új fordításokban jelenik meg és fogy el hamarosan. Milliók teszik fel a kérdést, miért kell szenvednie az ártatlan embernek, miért kívánja a mi Urunk, hogy tanítványai minden nap felvegyék keresztjüket, és úgy kövessék. Tíz éve egy párizskörnyéki plébános, Louis Rétif, rádióelőadásokat tartott erről a kérdésről; megrendítő látni azt a száz és száz levelet, amelyeket mélyen hivő és mélyen gondolkodó egyszerű emberek írtak neki, folytatva vele a kérdés megvilágítását. A hagyományos tanítástól eltérő válaszok (Mainberger szentbeszédei, Dorothea Solle újságcikkei és rádióelőadásai, Kessler tanulmányai) valóságos vihart idéztek elő, és nagy példányszámú sajtótermékekben váltak vita tárgyává. Ez a fogalmakat tisztázni akaró és a végső elveket igazolni kívánó értelmi munka nem arra törekszik, hogy helyettesítse a képeket és a szimbólumokat, hanem csak tudatosítani akarja értelmüket és érvényüket. Úgy mondhatnánk: a keresztet imádó és híven hordozó emberek érzik a kereszt teológiájának a szükségességét. „Kerüjjetek keresztek, őrizzetek angyalok .. Egy somogyi esti imádság szent jelekkel bástyázza körül a hivő nyughelyét: ablakán Mária, ajtaján a Boldogasszony, szobája közepén a szent kereszt. A „kerüjjetek keresztek“ felszólítás, éppen az angyalok segítségül hívása mellett, ószövetségi képzetvilágba tartozik; a régi magyar bibliafordítás szerint az Úr angyala „tábort járt“ a választott nép alvó serege körül. Lehet, hogy a keresztnek ilyen az őrt álló harcos szerepében való megjelenítése babonás, talán mágikus elgondolásokra ad alkalmat; „én keresztet vetek ellenetek“, mondja a csángó öregasszony a „hetvenhétféle indulatoknak, eredeteknek és fájdalmaknak“, és az egyik soproni imádkozó maga is bírálja az ima szövegét, amely egyszeri elmondás révén, az evangéliumi megtérés követelése nélkül, bűnbocsánatot ígér: „Hát azér nem vót jó, mer gyónás nélkül, hát hogy lehet az hogy hét halálos bűne megbocsáttatik, ha valaki egy imát elmond, nem?“ Ezek a vitatható kifejezések a tanfejlődésnek mintegy ezer évvel ezelőtt dokumentálható állapotát tükrözik. A fontos az, hogy megnyilatkozik bennük egy a keresztény múltat átható meggyőződés: ahogy a húsvéti bárány vére az egyiptomi zsidók kapufélfáján megvédte elsőszülöttjeiket a haláltól, úgy most is könyörülettel van az Isten ahhoz a házhoz, ahol a szimbólumba kristályosodott imádság Krisztus vérének engesztelő erejében bízva fordul az Istenhez. A kereszt jele elsősorban az üdvösséget kereső, a segítségre szoruló ember kiáltása volt Isten felé, kérés, hogy a hivő életterében felmagasló szent jel, némileg a szentségek hatásához hasonlítható módon, űzze el az 25
