Szolgálat 33. (1977)

Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: A kereszt és a mai ember

vatásbeli tevékenységünk becsületes végzésével, felebarátunk köteles szolgálatával, magunknak Krisztus Urunk képe szerint való formálásával „keresztet“ hordozunk. Azokban a kiváltságos pillanatokban, mikor közel érezzük magunkhoz a mi Atyánkat, megsejtjük, hogy ő (gyöngéd tapintattal, megértő kímélettel) azt várja tőlünk, hogy keresztet vegyünk a vállunkra.

Ez a kereszt nincs ellentétben a keresztény örömmel, mert a hivő emberben éppen a kereszt súlya alatt gerjedez a Szentlélek öröme, az a mélységes derű, ami által az örök élet fényében értéknek érzi azt, ami fájdalmas, megsejti és ízleli a halálban a feltámadás magvát, irigylésre méltó sorsnak ismeri fel a vértanúk halálát.

Ki a „mai ember“?

Óvakodnunk kell attól, hogy a „mai ember“ és a „tegnap emberének“ megkülönböztetése során a hitetlent és a hívőt állítsuk egymással szembe. Mindig voltak hitetlen emberek; százalékszámukat csak a szíveket és a veséket vizsgáló Isten tudja. Azokban a korokban, amelyekben a társadalom intézményes szervezetét keresztény elvek vezérelték, nem egy hitetlen magának sem vallotta be, hogy a külső magatartását szabályozó keresztény kultúr- formák nem felelnek meg belső meggyőződésének. Ma világszerte sok hivő ember úgy él, hogy a felszínes szemlélő semmit sem talál a magatartásában, ami megkülönböztetné becsületes, de a vallásos hittől távol álló kortársaitól. Kétségtelenül sok ezer ember van azonban, aki napjainkban a vallásos hitben találja meg életének értelmét, és akinek a vallásos hit ad erőt, kedvet, reményt.

De ahogy a mai vallástalan ember nem Koppány vagy Caligula császár szemével nézi a keresztet, úgy a vallásos ember keresztélménye sem azonos azzal, amivel az ősegyház tisztelte a drágakövekkel kirakott keresztet, a középkor zokogott a megrendítően realista gótikus keresztábrázolások előtt, vagy amivel a század elejének katolikusa harcolt azért, hogy a feszületet tűzzék ki a középületekben. Ez a különbözőség nem sajnálattal elismerendő fogyatékosság, hanem életjel. Krisztus keresztje megfelel minden kor alapélményének, beleilleszkedik minden kultúrába, mint a lélek a testbe. De az alapélmények, a kultúrák változnak a történelemben. Azért minden kor új fényben kell, hogy lássa a keresztet, új és új szempontból fedezi fel benne isten bölcsességét, Isten erejét.

Olvasgatom az archaikus népi imádságokat, amelyeket Erdélyi Zsuzsanna „Hegyet hágék, lőtőt lépék“ címen adott ki, példaszerű hűséggel, gondos jegyzetekkel (Bp. Magvető könyvkiadó, 1976). Ezek a szövegek, amelyeket öreg parasztasszonyok emlékezete mentett hozzánk a múltból, nemcsak népi jellegük miatt különböznek a tanult ember vallási stílusától, hanem mutatnak valamit, ami közös volt egykor a népi és a nem népi eszmevilágban, és különbözik a mai művelt és nem művelt hivő gondolatvilágától. A feljegyzett imák23