Szolgálat 33. (1977)
Tanulmányok - Szabó László: A szenvedés bibliai értelme
alakok inkább arra utalnak, hogy „Második Izajás“ már előre biztosnak tudja a Szolga küldetésének beteljesülését. Akármelyik értelmezést fogadjuk is el, végeredményben előképről van szó, amelynek tökéletes megvalósulását nem nehéz felismernünk az evangélium fényében. Miint ószövetségi jövendölés, a négy ének mindenekelőtt a történelmi helyzetből értelmezendő. A babiloni száműzetés próbatétele úgy mutatkozik a próféták szemében, mint büntetés az annyiszor leleplezett és elítélt vétkekért. A föld elvesztése, a dávidi király letűnése, a templom lerombolása és annyi egyéni nyomorúság mind jelképe annak a bűnhődésnek, amit az „istenes nép“ romlottsága kiérdemelt. A szenvedő Szolga azonban nem vádolja a népet, hanem inkább vele együtt hordja vétkének terhét, vállalja a nyomorúságot. „Úgy nőtt fel előttünk, mint a zsenge hajtás és mint a gyökér a szomjas földből. Nem volt sem szép, sem ékes, hogy megnézzük, külseje pedig nem volt vonzó" (Iz 53,2-3). A hajtás meg a szomjas földből fakadt gyökér célzás arra, hogy a Szolga az Izáj törzsökéből sarjadt dávidi dinasztia küldetését veszi át (vö. Iz 11,1 és 10). De itt már nincs szó királyi dicsőségről, mert az új hajtás a száműzetés száraz, szikkadt földjén nő fel, elnyomottan a szenvedő nép körében. Sőt mi több: „megvetett volt, utolsó az emberek közt: a fájdalmak embere, aki tudta, mi a szenvedés". Senki sem leli tetszését benne, de ő zokszó nélkül viseli az emberek közönyét vagy megvetését. E kudarc csak látszólagos, mert a szenvedő Szolga nem „sikerélményt" keres. Küldetése nem is csak az, hogy közbenjárjon vagy hirdesse a megváltás ígéretét. Sokkal mélyebb szinten van. „Ö a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá ... a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságaink törték össze" (Iz 53,4-5). Szenvedése bűnnel kapcsolatos, de ez nem az ő bűne, hanem a miénk, mindnyájunké. Ádám vétke, a világ bűne. A Szolga többet tesz, mint Mózes, aki imájában adja át magát túszként. Másként szenved, mint a zsoltárok panaszosai, Jób könyvének magányos hőse, vagy akár valamelyik Jeremiás módjára üldözött próféta. Ö valóban magára veszi a meghasonlott emberiségnek minden terhét, és nemcsak hogy együtt szenvedi vele, hanem saját magát ajánlja fel engesztelő áldozatul: egy a sokaságért. Csak úgy tudja megmenteni embertársait, hogy nem magát akarja menteni. Az „engesztelő áldozat", héberül ás ám fejezi ki ennek a küldetésnek mély teológiai értelmét. A Szolga önkéntes áldozattá változtatja a szenvedést és új életet fakaszt belőle: „Mivel odaadja életét engesztelő áldozatul, látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete, és teljesül általa az Úr akarata" (Iz- 53,10). Első, még homályos célzás az örök élet ígéretére; annak az örömnek reménye, amely a földi élet tragikus próbatételein túl bontakozik ki teljes valóságában. + I Az Ószövetség és az egész szenvedő emberiség várakozásának végérvényesen Jézus felel meg, amikor földü életében magára veszi az emberi szen18
