Szolgálat 33. (1977)

Tanulmányok - Németh József: Per crucem - ad lucem

én elesem ezen az úton, Isten útján, Isten ugyan nem esik el, — de embertársaim számára mégis ö lesz a Megbotlott, ö lesz az Elesett.

Az ember mint Isten ikonja, képmása és képe? Az ember mint Isten helyettese?! Hogyan töltheti be valaki ezt a feladatot? ... Konkréten, a földön maradva! — Vegyük, hogy egy férfinak meghal a felesége, és egyedül marad négy kis gyermekkel. „Ha lenne Isten, akkor nem engedhette volna ezt meg!“ A szeretet grimaszát jelentetném meg a lesújtott férfi és édesapa előtt, ha az ilyen halált mint Isten „végzését“ akarnám „magyarázni". Egy szeretett ember halála ebben a világban örökre titok marad, amelynek mélységét emberi elmémmel nem érem el. Ha nekem kell képviselnem a gyászoló édesapa előtt Istent, aki emberré lett és ember akart maradni, akkor nem is szüntethetem meg a fájdalmat. De együtt kell éreznem az édesapával és gyermekeivel, együtt kell hordanom velük a terhet, a titkot, hogy együtt találjuk meg azt az utat és együtt menjünk azon az úton, ahol a gyászolónak — ha én nem képviselném számára a velünk élő Istent — egyedül kellene továbbmenni.

Nem látszik ez erőltetésnek, pszichológiai trükknek? — Visszakérdezek: Nem gondoltam sokszor azt, hogy Isten messze van tőlem? Igaz ugyan, hogy Ö messze van, hogy sohasem fogom emberi elmémmel fölfogni, hogy mindig rejtély marad számomra, — de az is igaz, hogy ugyanakkor végtelenül közel van, olyan közel, hogy sokszor észre sem veszem közelségét.

Nem öncsalás, nem önámítás ez? Lehet olyan teremtést szeretni, amelyben szenvednek az ártatlanok? Nem lázító ez?

Amikor a teremtés után Isten azt mondta, hogy minden jó, akkor nem a mostani állapotokról beszélt. A haldokló Jézus utolsó szavából: „Beteljesedett“, nem hallom ki, hogy minden úgy lenne jó ezen a világon, ahogy van. De annyit mégis kivehetek kiáltásából, hogy nem tartotta szenvedését és halálát értelmetlennek. Ha Jézus útján megyek, akkor az én szenvedésem és halálom sem lesz értelem nélküli. Mert a haldokló Jézus „Beteljesedett“ kiáltásából következtetek egy másik kiáltásra, amely a Szentírás szerint így fog hangzani: „íme, újjáalakítok mindent!“ Jel 21,5. S mivel ebben hiszek, nem elégszem meg a jelenlegi állapotokkal, hanem egyben harcolok Dr. Rieux-vel, aki azt mondja Paneloux-nak: „ön tudja, hogy gyűlölöm a halált és a rosszat. Akár akarja ön, akár nem akarja, együtt vagyunk: hogy szenvedjünk mindkettőtől és legyőzzük mind a kettőt.“

Per crucem ad lucem: kereszt által a világosságra! Nemcsak a stilisztikába tartozó „homöoteleuton” ez a mondás az azonos véghangzókkal az egyháztörténelem kincstárából, hanem életút. Jézus útja és az én utam. Emberi út, amelyen Jézus társam lett, amely „Jeruzsálembe“ visz: a kereszten át a föltámadás dicsőségébe. Jézus Lelke fog vezetni ezen az úton. Hodégészei. Jn 16,13. Vezetni fog a teljes igazság felé. Mert megígérte.

13