Szolgálat 33. (1977)
Tanulmányok - Németh József: Per crucem - ad lucem
deka, amiről számot kell adnunk? Nem kellene megértenünk, hogy Krisztus nemcsak a szentségekben van reálisan jelen, hanem a kisemberekben, a szegényekben, az üldözöttekben és az összevertekben is, és velünk, az élőkkel bennük akarja magát megtaláltatni? Gondolkodóba ejt az ellenvetés, de hálás vagyok érte, mert engem is további kérdésekre ösztönöz, amelyek talán nem jutnának eszembe. — Miért választottad ezt az utat, hogy velünk légy? Nem tudtál nekünk is és magadnak is más utat tervezni, hogy elvezess hozzád? Hol a Te mindenhatóságod? Vagy talán olyan nagy vagy, hogy én kicsi ember lényed tulajdonságait mint ellentéteket élem meg? Isten naggyá tett engem, naggyá tette az embert. Olyan naggyá, hogy az ember Isten ikonja, képe, képmása lett. Olyan naggyá, hogy rajta keresztül jelenik meg és jön közel a világhoz. Olyan naggyá, hogy az én arcomat teszi saját arcává, hogy kezemmel akar áldani és gyógyítani. Olyan naggyá, hogy jósága, szeretete, irgalmassága, könyörülete, nyájassága, szívessége, hűsége, becsülete egy emberi szíven keresztül lüktet felém elevenen, megfoghatóan, konkréten, materiálisán, tapinthatóan. Mert Isten nemcsak Jézus Krisztusban lett emberré, hanem továbbra is, ma is ember akar maradni az emberekben, hogy még ma is elevenen, konkréten, materiálisán, közvetlenül, tapinthatóan érezzem szeretetét és jóságát — egy emberben, az emberben; hogy még ma is Te-vel szólíthassam meg — egy emberben, az emberben; hogy emberi füllel hallja kiáltásomat, vegye észre bajomat, érezze szükségemet. Isten most is ember akar maradni az emberekben, hogy akkor is mellettem legyen elevenen, konkréten, ha nem tudok már tovább menni, ha elértem utamon egy abszolút nullpontra, ha a feneketlennek látszó semmi tátong előttem, — mellettem egy emberben, az emberben, aki talán mélyebben áll, mint én, és akinek arcából a velem szolidaritást vállaló Isten tekint rám. Ez az Isten megtestesülésének mélysége: ember az emberrel az időben és a térben. Az embert az emberrel akarja elvezetni önmagához, hogy igazi emberré tegye. Ez az én nagyságom, ez az ember nagysága. Csak, csak... Ha megbotlom ezen az úton, ha csapdába esem — mert ezt jelenti a görög „szkandalon“ szó —, ha visszafordulok Jézus útján és „Emmauszba", nem pedig „Jeruzsálembe" megyek — mert ezt akarták az emmauszi tanítványok —, ha menekülni akarok „Rómából", ahol a kereszt vár rám — mert ezt akarta Péter a legenda szerint az appiai úton —, akkor ösz- szetöröm magamon és eltorzítom magamban Isten konkrét megjelenési formáit az én időmben és az én környékemen. Embertársaim nem azt az isteni vonást látják rajtam és bennem, amelyet nekem kellene számukra megjelenítenem és képviselnem, ök joggal keresik bennem a megtestesült Isten arcvonásait, — és egy eltorzított, visszás grimasz mered rájuk arcomból, az én hibámból. Az én tragédiám Isten tragédiája lesz bennem embertársaim szemében. Ha én megbotlom ezen az úton, Isten útján, akkor Isten ugyan nem botlik meg; ha 12
