Szolgálat 32. (1976)

Halottaink - Dr. Kecskés Pál teol. tanár (R.) - Kovács Arisztid (Confrater)

ségből. Korányi Ede cisztercita természetrajztanárom szerettette meg velem a természetet, és máig is sajnálom, hogy nem lehettem botanikus. — Igen kellemes emlékek fűznek a győri cserkészethez és Regattához, amelyeknek éveken keresztül vezetője voltam. 1931-ben, annak ellenére, hogy ,sem kedvem, sem tehetségem' nem volt hozzá, a kőszegi gimnázium igazgatója lettem. 1934-től hasonló .rátermettséggel' Pannonhalmán különféle rendi hivatalokban működtem (alperjel, noviciusmester, főpénztáros, házgondnok). 1939-ben váratlanul a pannonhalmi olasz gimnázium igazgatója lettem, 1945-ben pedig a budapesti gimnázium igazgatására kaptam megbízást. Itt tapasztaltam a diákok részéről a legtöbb ragaszkodást és maradandó hálát.“ Temetésére is innen jöttek a munkanap ellenére is vagy félszázan.

Az államosítás után 1951 őszéig a városligeti jáki kápolna igazgatója volt, majd 1956 nyarától a felsőkrisztinavárosi plébánián kisegítő és nyelvórákat ad. 1958-ban visszakerült Pannonhalmára kerti munkásnak, majd a Szociális Otthonban töltötte utolsó éveit. 1975. nov. 23-án, Krisztus Király vasárnapján délben, négy napos betegség után hunyt el az Úrban életének 85., szerzetességének 61. évében. Temetése nov. 26-án volt a Boldogasszony-kápolnában.

Jelleméről, lelkületéről rendtársai a következőket mondják;

Mélyen imádságos lelkületét édesanyjától örökölte. Azt szokta mondani: „rendi nevem is annyit jelent, mint a legkiválóbb anya gyermeke." Édesapja bibliaolvasó protestáns volt; tőle főleg az isteni Gondviselésre való ráhagyatkozást örökölte. Apja szójárása volt: „Lássátok, mégis jó ember az Isten!" Ö is egész életében ezt a „jó embert“ szerette Istenben, és maga is ilyen „jó ember" igyekezett lenni. Mindenkiben meglátta a jót, és szinte naívságig bízott mindenkiben.

A természet szerelmese volt. Magyarország szinte valamennyi arborétumát bejárta, és sok kiváló kertésszel ismerkedett meg. Sok kedves epigrammája szól a madarakról. És mikor már hallása annyira megromlott, hogy kedves madarai énekét sem hallotta, a csillagos ég felé fordult érdeklődésével. „Istennek hála, hogy még láthatom a száz meg száz fényévre levő csillagvilágokat is, mert ők tanítanak arra, hogy tudjam még jobban csodálni és imádni az igazi Végtelent!" Mikor pedig látása romlásával még teleszkópjával sem látta a csillagokat, egyre jobban megszerette a naplementét. Ezt mondta: „Számomra ez figyelmeztetés, hogy már a mennyei pályaudvaron vagyunk.“

Nagyon fogékony volt a művészi szép iránt is. Végigjárta a nyugat leghíresebb képtárait, és sok művész barátja is volt. A jáki kápolnában való lelkészkedése idején tőlük szerzett a rend számára hat értékes műalkotást is. Mint pannonhalmi alperjel- nek, az ő ötlete volt a gyilokfolyosónak kápolnává való alakítása. Szerette a klasszikus zenét is, főleg Beethovent. Nevelési elveinek középpontjában is a „szép“, a kegyelem fényét tükröző lélek kialakítása állt. Mert legjobban talán az ifjúságot szerette. Régi diákjai is csapatostul látogatták, sokan külföldről támogatták. Sokszor kifogásolták, hogy szobája „diáktanya“, de ő Néri Szent Fülöp mondásával felelt: „Nem bánom, ha fát is vágnak a hátamon, csak bűnt ne kövessenek el!" Prédikálni nem tudott, nem is szeretett, de magánbeszélgetésben mindig volt az ifjúság számára maradandó, irányt mutató gondolata.

Egy erényben valóban magas fokra jutott el: az engedelmességben. Egész szerzetesi élete egyetlen nagy áldozat volt. Egész életén keresztül mást kellett tennie, mint amit szeretett volna; de engedelmeskedett, panasz és zúgolódás nélkül. Az engedelmességet csak egyszer tagadta meg, amikor Habsburg Ottó nevelőjének akarták kiküldeni. Úgy érezte, nem tudna „udvari" ember lenni. El is fogadták lemondását.

Jó nyelvérzékével a latin és görög mellett több modern nyelvet is elsajátított (olasz, angol). Ezzel sok értékes ismeretségre is szert tett az ide látogató idegenek közül, és szinte minden világrészben voltak ismerősei.

Élete utolsó egészséges napján, az agyvérzés előtt belátogatott Xavér rendtársunkhoz. Utolsó szava, amelyet vele váltott, ez volt: „'Szeretnék meghalni." A

95