Szolgálat 32. (1976)
Könyvszemle - J. Haughey: Should Anyone Say Forever? (Lelóczky Gy.)
még nem idézi. Egyébként szorgalmasan magáévá tette és munkájába beledolgozta a mai teológiai kutatás eredményeit. A francia klasszikusokon kívül főleg német szerzőket idéz, az újabb protestánsokat is. A marxista véleményeket is ismerteti. De leginkább M. Schmaus két kötetes összefoglalása (Der Glaube der Kirche) és főleg mesterének, Schütz Antalnak, valamint Gál Ferencnek művei ihlették. A mű első két része (A Krisztus-kérdés ma és a történelemben; Jézus Krisztus történeti megközelítése) valamennyire még a hagyományos apologetika vágányán halad. A szerző itt saját, három évvel ezelőtt kiadott főiskolai jegyzeteit használja fel, s talán nem eléggé függetleníti magát tőlük. Bár szépen csendül ki Jézus Krisztus alakjának mint üdvtörténeti beteljesedésnek vázolásában. A 6. fejezetben Jézus emberi egyéniségét szerintünk itt-ott túl eszményien mutatja be — „mint különös költeményt — idegen világból" (143) —, főleg ahol testi erejéről szól. Pedig Szent Pál szavai szerint Jézus „magára vette emberi természetünket gyengeségeivel együtt, a bűnt kivéve", és kiemeli ezt az isteni kinyilatkoztatásról szóló zsinati konstitúció is (DV 4,13). A negyedik rész (A Krisztus-esemény) teológiájával új hang hangzik fel a könyvben. Krisztus feltámadása és a kereszt misztériuma, amely a Krisztus-esemény központja, valamint „Az örök Krisztus" c. fejezet jó teológiai megalapozás mellett egyben mély és meleghangú elmélkedések is; főleg „Az üdvösség panorámája", a világegyetem konszekrációja Teilhard megjelenítésében és a Krisztus-portré Schütz nyomán. Jézus feltámadásának fejtegetésében felsorakoztatja a mai teológusok véleményeit. Tekintete itt tágul és mélyül. A végletek közt a középutat választja. A Krisztus-történést a történelem és túlvilág „határkérdésének" mondja (188). Nem tudom, szerencsés-e ezért egyik alcímének megfogalmazása: „A Feltámadott visszalép a történelembe", főleg amikor egy mondattal előbb azt állítja: a feltámadt Krisztus az evilági lét kategóriáin kívül van már, téren és időn túl, azért történelmen kívül is (174). A csodák tárgyalásánál is igyekszik a szűkebb hitvédelmi és a teljesebb teológiai szemléletet érvényre juttatni (242). A II. vatikáni zsinat értelmében a csodát magát is kinyilatkoztatásnak tekinti, nemcsak Jézus személye igazolásának. Dicséretére válik a szerzőnek, hogy amint más kérdésekben, itt is lelkiismeretesen beszámol a csoda teológiájának új értelmezéseiről is, bár bírálattal együtt (256). Koncz lelkesedéssel ír. Könyve nemcsak tájékoztatás, hanem tanúságtétel is. ígéretét beváltotta: a módszeres tárgyilagosságot átizzítja a belső érzület és a hivő elkötelezettség (7). Teológus, aki — Pázmány szavával élve — tud „csudálkozni". Stílusa lendületes és plasztikus. Szépirodalmi szemelvényekkel színessé és életízűvé teszi mondanivalóját. A latin és német nyelvű teológiai szakkifejezéseket is találóan magyarítja. Könyve szép ajándék a magyar közönségnek. A szerző is hangoztatja, hogy Krisztus gazdagságát nem lehet kimeríteni, azért: vivant sequentes! Öry M. John C. Haughey SJ; Should Anyone Say Forever? (Mondhatja-e bárki is: „örökké“?) Doubleday, Garden City, New York, 1975. 166 o. A New York-i Fordham Egyetem teológiatanárának új könyve az emberi élet egyik lényeges alapelemét, a „commitment “-et veszi tüzetes vizsgálat alá. Olyan személyek közötti elkötelezettségre korlátozza vizsgálódását, ami elsőrangú, életre szóló jelentőségű az illető számára. Ilyenek a házasság, az Istennek szentelt élet vagy egy mély barátság. De éppen mivel mindig személyekkel kapcsolatos ez az elkötelezettség, ugyanúgy misztérium, mint maga a személyi csak bizonyos mértékig kutatható fel, érthető meg. 89
