Szolgálat 32. (1976)

Könyvszemle - J. Ratzinger: A keresztény hit (Szabó F.)

réti Jézus történetének, mint Isten .emberré levésének' a mai ember számára még egyáltalán jelentése lehet, akkor csak annyiban jelent valamit, amennyiben az ember emberré levése számára valamit mondani tud“ (433). Minden jel arra vall, hogy Küng a „funkcionális krisztológiát“ nemcsak a megismerés egyik útjának tartja, hanem az egyedülinek. Isten belső mivoltáról, természetéről szerinte nem beszélhetünk; Isten csak annyiban három „létmód", amennyiben a világ felé fordul, amennyiben üdvösségünk Istene. Következésképp nem beszélhetünk megtestesülésről (természetesen Mária így nem Isten anyja), de ma annak sincs értelme, hogy az ember megistenüléséről beszéljünk. Rahner pl. éppen ezt tartja a Christ sein fő hiányosságának: elhanyagolja a pneumatológiát (a Szentlélekre vonatkozó tant), következésképp a kegyelemtan is hiányzik, és az ekkleziológia is csonka. — A. Grill- meier az első századok egyházatyáinak tanítása és a nagy zsinatok alapján megmutatja, mennyire elnagyoltak és alaptalanok Küng Istenre és Krisztusra vonatkozó állításai, amikor a szakadást akarja kimutatni az evangéliumok (főleg a szinoptikusokra hivatkozik) és a későbbi hellenizáló irány között. Szellem- és dogmatörténeti szempontból nem állja meg a helyét Küngnek az a nézete, hogy a zsidó-zsidó- keresztény gondolkodási és beszédforma funkcionális, a hellenisztikus pedig ontológiai gondolkodásmód. De ha el is tekintünk attól, hogy Küng nem vet számot a legalapvetőbb keresztény hagyománnyal, könyve nem tudja meggyőzően bemutatni a mai embernek az ember názáreti Jézus egyetemes jelentőségét sem, ami pedig fő törekvése. A „hellenista" istenfiúság eszméjétől „megszabadulva" olyan „redukált Jézust" állít elénk, aki nem lehet itt és most a keresztény élet éltetője, legföljebb csak egy rokonszenves „modell", a legtökéletesebb ember, akit a „bizalom-hit" alapján követ a keresztény.

3) Az említett okok miatt Küng egyház- és szentségtana is hiányos (az Egyházat nem Krisztus alapította [468], a szentségek közül érdemlegesen csak a keresztségről és az úrvacsoráról beszél), az imádságról kevés szó esik stb. Nem is szólva a pápaságról, a csalatkozhatatlanságról és az újabb Mária-dogmákról . . . Természetes, hogy e „redukciók" után Küng nem lát alapvető tanbeli különbséget a katolikus és protestáns felfogás között, legfeljebb csak az alapmagatartás különböző, fgy persze a keresztények egységének fő akadálya nem a tanbeli különbség, hanem az egyházak apparátusa (az intézményességet Küng mindig élesen bírálja!). B. Stöckle rámutat, hogy Küng erkölcstana fogyatékos, nem tud mit kezdeni az „égből szállott normákkal". Igaz, a Christ sein szerint csakis az élő Isten lehet az erkölcsiség abszolút alapja, de a konkrét normákat relativizálja. így — a gyakran hangoztatott Krisztus-követésen túl — a keresztény nem igen kap fogható irányelveket a gyakorlati cselekvéshez.

Ismertetésünkben nem bocsátkozhattunk részletesebb elemzésbe és kritikába. De ezek a bíráló megjegyzések is sejtetik, hogy Hans Küng „bevezetése" nem a legmegbízhatóbb kalauz ahhoz, hogy megismerjük a kereszténység lényegét. Lehet, hogy a könyv sok keresőnek, a kereszténység után érdeklődőnek vagy a hit és a hitetlenség között vívódónak bizonyos világosságot hoz: elindítja őket a teljesebb igazság felé. De félő, hogy sokak számára zavart is okoz, és elzárja a kaput a teljesebb, az egyházban megélt — az egyedüli „élő" — krisztusi hit felé.

Szabó Ferenc

Joseph Ratzinger: A keresztény hit. Gondolatok az Apostoli Hitvallás nyomán. Fordította Tamás Pál. OMC Becs 1976, 226 o.

Napjainkban több teológus megkísérelte a keresztény hit rövid összefoglalását. A zsinat utáni szellemi erjedés és válság következtében fokozottabban igénylik a keresztények az ilyen összefoglalást, amely a lényegeset megkülönbözteti a járulékostól, és a különböző — többé-kevésbé ortodox — teológiai irányzatokkal szembesítve az Egyház ősi hitét, korszerű nyelven fogalmazza meg azt a minimumot, amit minden katolikusnak vallania kell. Erre vállalkozott Ratzinger professzor a zsinat után, 196787