Szolgálat 32. (1976)
Eszmék és események - Levelesládánkból
szer csak arra lettem figyelmes, hogy beteg testvérem arról beszél, mennyi jó ember lakik a házukban, és milyen kedvesek. A szomszédban lakó lány hívta az atyát el hozzám, a gyerekek az udvaron körülvesznek, és általában mindenki olyan jó . . . Most valóságként láttam, hogy ha Jézussal találkozunk, ő átalakítja gondolkodás- módunkat és életnézésünket, Istenhez és emberekhez való viszonyunkat — anélkül szinte, hogy észrevennénk! így működnek húsvét erői! 4Hála a jó Istennek, igazán nagyon boldogít a papi munka és élet. Gyakran fölidézem a papszentelés szertartásának azt a mondatát: „Isten tegye teljessé a jót, amit elkezdett benned“, és imádkozom, hogy a megkezdett jó megmaradjon és még növekedjék is bennem. Mint kezdő rögtön „mély vízbe“ kerültem a plébánián. Most éppen bérmálásra készülünk. Van egy filiánk is. Szóval igyekszem helytállni mindenben, és megpróbálok jó pap lenni. + Mélyen meghatódva tudatom innen Franciaországból, hogy fél év alatt három magyar nővérünk távozott az örök hazába. A világ nem veszi észre hiányukat, hisz egyszerű munkával szolgálták Istent! Mária nővér hosszú évek óta utolsó napjáig konyhán dolgozott; ki tudná megszámlálni a szeretet és türelem cselekedeteit! Magdolna nővér hazájában hagyta jobb karját, de balkarjával rendkívüli ügyességre tett szert; és íme egy csekély operáció miatt örökre elaludt a műtőasztalon. És Teréz nővér hosszú évek óta hátgerincsorvadással feküdt az áldozat oltárán. Mindannyian a .Szolgálat" olvasásából merítettek sok lelki hasznot és támogatták imáikkal, így remélem, részük lesz az Atyák imáiban. + Kérnék szépen imát Julianna testvérünkért, vasárnap, szept. 5-én hirtelen meghalt szívinfarktus következtében. Szemüveggel, a „Szolgálattal“ a kezében, azt olvasgatva esett hirtelen össze, s percek alatt már annál volt, akinek 81 éves élete alatt hűségesen szolgált. Ugye megemlékezik Atya erről a szorgalmas olvasójáról? ö biztosan odaát is hűségesen imádkozik velünk együtt Atya minden szándékára! + Már évek óta hittant tanítok ebben a kis francia faluban, s az idén még két osztályom van (kb. 60 gyerek), akiket az első áldozásra és bérmálásra készítek elő abban az iskolában, ahol egyébként mint tanárnő a német nyelvet tanítom. Sajnos ebben a munkámban teljesen egyedül állok, nem kapok semmi segítséget, tanácsot stb. (bármit taníthatnék a gyerekeknek!), valóban a Szentlélek az egyetlen segítségem. A nagy felelősség súlya néha majdnem összenyom, pedig tudom, érzem, hogy ez a munkám Isten országáért mindennél előbbre való. Viszont annak is teljesen a tudatában vagyok: az apostoli munka elsősorban magának az „apostolnak“ bensőséges, Istennel egyesült életétől függ. És ezért kérem továbbra is imáit. + Nagyon halkan csak ennyit kérdeznék: hány szerzetes hagyta el mostanában világi „karrierjét“ olyan egyházi munkáért, melyért cserébe egészségét adta? Egyszerre hitoktatni 300 gyereket iskolában, ellátni egy nagy falu kántori munkáját karvezetéssel, felállítani az egyházi adó könyvelési rendszerét, összeszedni az egész falu és a messzi puszták egyházi hozzájárulását, utóbbit nagyon sokszor napi 10-15 km gyaloglással hóban, sárban, szélben egész napon át . . . Most fizikailag könnyebb a dolgom. De nem adnám oda előző, nagyon kemény 15 évemet sem. Csak azt kérdeném: vajon a „szerzetes" név a mérvadó, vagy az ember életének odaadottsága? Talán nem lenne bölcsességgel ellenkező dolog ma kicsit átalakítani ezt a szemléletet. Mert bizony még gyakran találkozom bizonyos lesajnálással: „Azt hittem, szerzetes ..." S közben módom van legszélesebb körben megvalósítani, hogy lelki- pásztoromnak világi munkatársa legyek. Csodálatos a munkálni, nem bánt, hogy nem vagyok szerzetes, s azon sem kesergek, hogy hol itt, hol ott néha kicsit értetlenül 79
