Szolgálat 32. (1976)
Eszmék és események - Levelesládánkból
néznek rám! És minden kudarc ellenében is azt mondhatom: boldog ember vagyok! Dolgozom, nem aggodalmaskodom, s ha a jó Isten szenvedést ad: igyekszem vállalni. + Köszönjük a számokat, jót tesznek velünk, akik bizony inkább örömtelen, fénytelen világban járunk-kelünk itt az Egyesült Államokban, és érezzük, mennyire szükség van a magát küzdve fenntartó Szolgálatra, hogy általa még jobban rájöjjünk: itteni életünk egyetlen értéke, ha a belső ember kialakulására törekszünk. Valósággal megbűvöl a katolicizmus igazság-arcéle, ami felénk tükröződik a sorokból. Világiak vagyunk, akik eddig síkban láttunk, most dombormüvet kapunk, amelyben perspektíva van. + A Szolgálat aszkézis-számában szívesen olvastunk volna arról, hogy mi az asz- kézis? Az erények gyakorlása. Mi az aszketika? Az erényekről és az erények gyakorlásáról szóló tudomány. Sajnos nagyon elhanyagolt tudomány. Tárgya lenne mindenekelőtt megnevezni az erényeket. Meghatározni, rendszerezni, magyarázni, szentírásból és szentek életéből példákkal bemutatni. Tudjuk a parancsokat és tudjuk, hogy a parancsok alatt ott vannak a bűnök. De mi van a parancsok felett? Egy ismeretlen világ, az erények világa. Oda bemerészkedni már maga egy nagy kaland. Kik volnának az aszketikának íeghivatottabb művelői és írói? Elsősorban a szerzetes- rendek újoncmesterei, továbbá a szemináriumi spirituálisok, a nővérek lelkivezetői. És így eljutunk a lelkipásztorkodó és prédikáló papsághoz, akik a nap hevét és terhét hordozzuk. Mi sem a bűnök világában akarunk bolyongani, hanem az erények fényében, a napsugárban akarjuk elmondani beszédeinket, és oda akarjuk elvezetni híveinket, ilyenkor érezzük, milyen jó lenne nekünk egy alapos munkával összeállított aszketika. Jó aszketikát egy ember aligha írhat. Ahhoz kell egy munkaközösség. + A Péter-Pál ünnepén megjelent számban meglepődve olvastam a „Visszhangokat“ a 28. szám tanulmányaira. Rájöttem, hogy ezt a számot nem kaptam meg. Kölcsön kértem, és természetesen nagy érdeklődéssel olvastam el ezeket a cikkeket. Különösen Sántna cikkére voltam kíváncsi. Mondhatom, az aszkézisről soha ilyen okos, kiegyensúlyozott, átfogó és mély meglátásokban gazdag cikkeket nem olvastam, és így el se tudom képzelni, hogy valaki — legyen még oly öreg is — ennyire félreértse azokat. (Levélíró paptestvérünk születési éve: 1803!) + Elmélkedésem a Szolgálat szegénység-számából vettem már napok óta. Végtelen hálásak vagyunk a lényeglátásért, hogy a szegénység: belső kiüresedés, hogy Jézus töltsön be barátságával. Valóban: ha van barátunk, aki szeret, és mi sütkérezünk szeretetében, akkor boldogan vagyunk szegények a szegényekkel! + Nagy örömmel fogadtam a szegénységről írt tanulmányokat. Épp a minap beszélgettünk erről — órákon át — egyik pap ismerősömmel. Pontosabban arról, hogy hogyan is egyeztethető össze, illetve összeegyeztethető-e a szegénység a mai keresztény életformával? Most nagyon kíváncsian olvastam át ezeket a cikkeket, s néhol megnyugodtam, de sokhelyütt — elnézést nem ismerő következetességével — alaposabb önvizsgálatra késztetett. Rádöbbentem, több gondolatát olvasva, hogy még sokkal „mélyebbre kell ásnom magamban.“ Persze az ember — mivel ember — a kellő mélységet sohasem érheti el. Csak törekedhet erre, mert ha úgy érzi, hogy elérte, azt hiszem, veszve van. + Otthonban vagyok már 22 éve és négy éve teljesen ágyhoz kötve, de derűsen, amennyire a betegség engedi, és amit itt az ágyon meg tudok csinálni, azzal szívesen és készségesen segítek a nálamnál tehetetlenebbnek és gyöngébbnek. Amit a jó Isten elvett a járásból, azt ilyen formában pótolja. Felülmúlhatatlan Ö a nagylelkűségben. Legyen érte áldott és hála Neki mindörökké. 80
