Szolgálat 32. (1976)
Eszmék és események - Krisztus és az öröm (Keppler püspök nyomán)
KRISZTUS ÉS AZ ÖRÖM Az Újszövetség az öröm szövetsége. Ezt köszönti a Szűzanya szívéből feltörő Magnificat: „szívem ujjong megváltó Istenemben" (Lk 1,46-55). Karácsony éjjelén az angyalok az egész népnek hirdetik a „nagy örömet“ (Lk 2,10). Ennek az örömnek meghozója és középpontja a Messiás, az Istenember. Jézus és az öröm . . . Titok ez, amelyről nehéz beszélni. Ki tudná kikutatni, fölmérni az Istenember örömének lényegét és mélyeit? Csodálatos keveréke ez a személyétől elválaszthatatlan isteni boldogságnak, amelyet a legsötétebb, legvéresebb órákban is megőrzött valamiképpen (anélkül, hogy ez emberi szenvedésén „enyhített“ volna!) és mindannak az örömnek, amire egy tiszta, bűntelen emberszív képes. Mert ő mindenben hasonló lett hozzánk, az örömben is. Szüksége volt rá. és élvezte éppenúgy, mint az ételt és italt. Gyermeki öröm sugárzott a gyermek Jézus szeméből édesanyjára, nevelőapjára, a pásztorokra, a bölcsekre. Láttára felujjongott Simeon és Anna szíve. A Szentcsalád élete Názáretben szerény és szegényes volt, de nem hiányzott belőle az öröm, és illata kiáradt mindazokra, akik érintkeztek velük. És micsoda gyönyörűsége telhetett a fiatal Jézusnak a természetben! Soha senki sem hatolt bele ilyen tiszta értelemmel, ilyen éleslátással, ennyi meleg szeretettel. Egyesül ebben a viszonyban a Teremtő szeretete, aki mindezt létrehozta, az ember szeretete, akiért mindez létrejött és az Istenember szeretete, aki eljött, hogy a természetet is megváltsa a bűn átkától. Később mindezt az élményt felhasználta tanításában. Bármennyi nehézség, áldozat és küzdelem jellemzi is nyilvános életét, az Istenben gyökerező belső öröm sohasem hagyta el, és kisugárzott az emberekre is. Aki küldte, mindig vele van és sohasem hagyja egyedül (Jn 8,29; 16,32), s mindig gyönyörűséges eledele, hogy az Atya akaratát teljesítse (Jn 4,34), az embereknek fölkínálja az igazság és a kegyelem örömeit. Ahol csak fogékony szívekre akadt, szíves örömmel tette ezt. Bizonyos, hogy mi sem állt távolabb tőle az elutasító, sötét viselkedésnél. Kemény férfiakat egyetlen tekintetével, egyetlen szavával magához vonz, érette elhagyják hálóikat és vámpadjukat, családjukat, házukat, és követik. Asszonyok elszakadnak otthonuktól, hogy nyomába szegődjenek és szolgálják. Az utolsó próféta felujjong az örömtől, amikor hangját hallja (Jn 3,29). A tömeg rajong érte; a gyerekek vonzódnak feléje és hozzásimulnak. Tanításában és működésében nyoma sincs komor pesszimizmusnak. Beteljesítette a jövendölést: „Non érit tristis neque turbulentus" — sem szomorú nem lesz, sem izgága (Iz 42,4). Legszívesebben a, Genezáreti tó kedves tájékán időzik. Ha egyedül akar lenni, a hegyek közé megy. Már említettük, milyen örömest veszi hasonlatait, képeit a természetből és közvetlen 72
