Szolgálat 32. (1976)
Halottaink - Gyarmati István plébános (Egy híve) - Fr. Herhold Árpád SJ (Kráhl J.)
Támingba. 1932-ben hagyta el Magyarországot. Kínában akkor nehéz évek jártak. A misszió anyagi nehézségekkel küzdött, és gyakran szorult a testvérek találékonyságára. Herhold testvér egy régi teherautó erős motorját használta fel villanyfejlesztésre, malom és esztergapad működtetésére, s mindezt egyetlen tengelyen. Amikor nem volt benzin, széngázzal hajtotta gépeit, amit a sajátkezűleg kivágott fákból állított elő. Az iskolai színdarabhoz ő készített egy szerkezetet különböző trükkök végzésére. Ö javítgatta, tartotta jó karban a misszió közlekedési eszközeit. Rozoga kerékpárok használható darabjaiból játékkerékpárokat készített a ministránsoknak. Szerette a gyerekeket; tanítás után köréje gyülekeztek. Volt, akiben az ő példája ébresztett hivatást a papi életre. A támingi misszió elhagyása után néhány évig vándormisszionáriusként dolgozott mindazoknak, akik megszerezhették maguknak. Mindenki szerette volna magánál tartani. Végül a Fülöp-szigeíekre került a Szent József-szemináriumba, Manila közelében. Itt is bőven akadt munkája és alkalom a leleményességre. Kopár hely volt szerény életkörülmények között. Ott volt a gépkocsik karbantartása, naponkénti mosása, villanyszerelés és minden elképzelhető munka, amit egy elhagyatott japán barakktábor lakhatóvá tétele nyújthat. És ő mindig kapható volt akár nagy munkákra, akár parányi kis teendőkre. Egyszer pl. azt bízták rá, hogy az oltárterítőket leszorító tűket fesse be ezüsttel, különben megrozsdásítják a térítőt. S ott voltak a szomszédos szegény gyerekek, akiknek mindennap szétosztotta az ételmaradékot, és limonádét adott nekik. A gyerekek csak Limonádé-Testvérnek szólították. Itt is szeretett hosszú kerékpártúrákra menni. 1958-ban a Társaság elvállalta a dalati pápai szeminárium megalapítását. Testvérre volt szükség, aki az új vállalkozás építési munkálatait irányítja. Öt küldték oda. Azzal kellett kezdenie, hogy vett egy kalapácsot és egy csavarhúzót, mert semmi eszköz sem állt rendelkezésére. Az ő feladata volt a konyhafelszerelés, mosoda, műhelyek üzembe állítása, a játéktér felszerelése, színházi díszítések, és mindaz, amit már az előző helyeken is végzett. Úgy látszott, mintha mindent meg tudna tenni, és semmitől sem húzódozott. Szívesen részt vett a szeminaristák kirándulásain. Gyerekhad várta minden délután a piactér sarkán, és mindig fölvette őket öreg Volkswagenjára egy kis körútra. Vasárnap süteményeket sütött a közösségnek, amit mindenki örömmel fogadott. Lindenberger testvértől tanulta meg a réteskészítés művészetét. Rektora mondotta: „Pótolhatatlan egy jó teológiai tanár egy ilyen nagy kollégiumban, de én akármelyiket jobban tudnám pótolni, mint Herhold testvért.“ Amikor egy francia pap érkezett hozzájuk a 30 napos lelkigyakorlatra, az is bámulattal beszélt róla: „Miből van ez az ember? Korán kel, későn fekszik, egész nap talpon van és dolgozik, és már 73 éves!“ 1970 május végén egész napos harc színhelye volt a szeminárium. A többiek az alagsorba húzódtak. A Testvér sztoikusán ült szobája sarkában, anélkül, hogy figyelemre méltatta volna a gránátszilánkokat, amelyek szétzúzták ablakait. Helyén maradt akkor is, amikor a lakosság egy része elmenekült. Végül a többi külföldi misz- szionáriussal együtt el kellett hagynia az országot. Rómában, míg új beosztására várt, hosszú sétákat végzett, látogatva a bazilikákat és templomokat, a térdében jelentkező reumatikus fájdalmak ellenére. Szó volt arról, hogy esetleg Afrikába (Elefántcsontpart) menjen. Habozás nélkül vállalkozott volna rá. Ehelyett Formózára osztották be. Azonnal indult új helyére, anélkül, hogy eljutott volna szülőhazájába, ahonnan 43 évvel azelőtt távozott. Újra műhely és felszerelés nélkül kezdett, és még nyelvi nehézségei is voltak. De az új feladat új életkedvet öntött beléje. Mivel ideiglenes vízummal érkezett az országba, két hónap múlva el kellett hagynia, hogy letelepedési engedéllyel térjen vissza más országból. Manilában várakozott. Mint a tevékenység embere, unatkozott és nem találta helyét. Febr. 19-én reggel kiment eg'y kis kerékpárkörútra. Egy forgalmas úton egy teherautó elütötte. Koponyatörést és súlyos agyvérzést 101