Szolgálat 32. (1976)
Halottaink - Dr. Ikvay László (Msgr. Dr. Pfeiffer Miklós) - Mészáros Lajos SDB (Edelényi István SDB)
Már azzal a ténnyel megtörtént ez az elkötelezés, hogy Don Bosco követésére határozta el magát. Már mint fiatal kispapot ott látjuk a katedrán. Későbbb mint pap sem szakadt el tőle, csak egy kis időre, amíg tanári diplomáját megszerezte. A tanítást teljes értelemben művelte, vagyis nem merült ki pusztán a tudományos közlésben, hanem nevelt is, valláserkölcsi alapon. Az örökkévalóság fényével világította meg a természetes igazságokat. Csak a jó Isten tudja, hány fiatalember szívében ültette el a hivatás csíráját, hiszen munkálkodásának egyik fő célja a hivatások ápolása volt. A többieknek is irányt mutatott, ahogy erről növendékének búcsúbeszéde is tanúskodik: „Egy életen át mintám és eszményem az a szellem, amely belőled áradt. Dolgoztál, és nem vártad a nagyértékű befektetés árát. Szegény és szerény maradtál. Adtál, de nem ellenértékért . . . Tanítottál engem, és tanítottad fiam is. Hozzánk nőttél. A te egyéniséged erősítette a mi családunk jellemét, helyes életszemléletét, hogy becsületes és tisztességes családapák és értékes állampolgárok legyünk Ezért a jellemnevelő munkáért vagy oly értékes nekünk és hazánknak.“ Tanított a katedrán, és tanított a szószéken. Szaktudása közismert volt. Igen szép eredményeket ért el a latin nyelv és a történelem területén. A szószéken nem használt pátoszt, hanem mint egyszerű apostol örök igazságokat hirdetett. Nevelésében felhasználta a zenét is. Tudjuk, Don Bosco nagy súlyt fektetett erre. Azt szokta mondani: „Egy nevelőintézet zene nélkül olyan, mint a test lélek nélkül.“ Hangulatot, jókedvet, ünnepélyességet teremtett az ő zenéje is. Volt növendékei hálásan emlékeznek ilyen irányú tevékenységére. Működése nem szorítkozott az intézet négy fala közé. Nyergesújfalun fúvós zenekarának hangversenyeit és zenés ébresztőit emlegetik. Űjpesti mandolinzenekarával többször szerepelt a rádióban, és egy verseny alkalmával első díjat nyertek. Nevelt példájával is. Mindenekelőtt lelkiismeretesen készült óráira, és pontosan végezte munkáját. Precizitását sokszor megcsodálták, kiemelték, amikor az igazgatói iroda irattárát látták. Nyergesújfalun vezető szerepet vitt mind a nyilvános vizsgára előkészítő magánjellegű gimnáziumban, amelyet a szaléziak tartottak fenn, mind pedig a falu kulturális életének irányításában. Volt nevelő, tanulmányi vezető és 1940-1945 között a rendház igazgatója. A második világháború nehéz napjai után az újjáépítésbe tevékenyen bekapcsolódott. Az újra megnyíló intézet — mint nyilvános gimnázium — őt üdvözölhette első igazgatójának. 1950 után újra megtalálta helyét a tanári katedrán Esztergomban, mint a ferences gimnázium igazgatóhelyettese. Tizenkét éven át tanított itt vendégként egészen nyugdíjaztatásáig. Ezt az időt igazgatója így jellemezte: „Üj környezetében Don Bosco derűs optimizmusát sugározta. Növendékeit Krisztus szemével nézte. Nem csoda, hogy valósággal csüngtek ajkán. Munkatársait életbölcsességgel, megértéssel, tapintatos jósággal vette körül. Pedagógiájának éltetője nemesen dobogó szíve volt. Ezért szerette, becsülte mindenki. Nagy tudásával, pontosságával, lelkiismeretes kötelességteljesítésével mindnyájunk csodálatát kiérdemelte. Csendesen, szinte észrevétlenül szórta szét szívének értékeit, hogy tanítványai lelkét szebbé, jobbá tegye. Daloslelkű, derűt, humort kedvelő, minden szépért, jóért, igazért, művésziért lelkesedő, szerény egyéniségével az öröm és szeretet magvetője lett.“ Életének utolsó szakaszát Budapesten töltötte. Együtt lakott három rendtársával. Kereste a társaságot, és igen szívesen idézte a régmúlt időket. 1975. dec. 30-án halt meg combnyaktörés után fellépő tüdőgyulladás következtében. A beszentelés szertartását egykori iskolatársa, Kirschner Antal kínai misszionárius végezte, aki rokoni látogatáson éppen itthon tartózkodott. Temetésén harminchárom rendtárs vett részt. A rokonokon kívül ott volt a katolikus gimnáziumok főigazgatója, a ferences rendtartomány és gimnázium képviselői is. * Dr. Edelényi István SDB 99
