Szolgálat 31. (1976)
Egy emberségesebb világért (Taizéi fiatalok leveleiből)
latin-amerikai csoporttal, amely vidéken az öntudat növelésén dolgozik. Többen spanyolul tanulnak, megint mások csatlakozni fognak egy csoporthoz, amely a harmadik világból származó áruk eladásával próbálja tájékoztatni az itteni lakosságot, szoros kapcsolatba lépve a termelő országgal. Probléma, hogy mint egyetemi hallgatók kicsit elszigetelve élünk a város lakóitól. Valaki egy évre valószínűleg Latin-Amerikába megy majd közülünk. {Monika, BRD) + Sokunknak ez volt az első személyes találkozása a szegénységgel és elnyomással, sok ember életének mindennapi valóságával, itt Philadelphiának (USA) ebben a szegény, vigasztalan részében. Ha az ember végigmegy az utcákon, a legelső szembetűnő dolog az igazságtalanság. De még megdöbbentőbb, mikor ezen túlmenően az itt lakó emberekkel beszélünk. Elképzelésük az igazságosságról egyszerű és világos: „A feleségemet tegnap csonttöréssel kórházba vitték. Semmit sem csináltak vele, annyit mondtak, jöjjön vissza kedden ... A kislányom négy nappal ezelőtt verést kapott a tanítótól. Fenyegetésekkel elérte, hogy senkinek se mondja el. Csak ma tudtam meg, mitől dagadt az arca . . . Egy férfit még aznap elküldték a kórházból, amikor a szociális segély elfogyott. Pár nap múlva meghalt . . . Egy fiatal elárusítónő leejtett valamit az üzletben. Kidobták. Fehérek hibázhatnak. Feketéknek erre nincs joguk . . .“ Az igazságosságról való elképzeléseiket a mindennapi események alakították ki. Igazságos művelődési lehetőségeket követelnek, egészségügyi gondoskodást, bizton Ságot gyermekeiknek, és mindehhez azt a jogot, hogy emberi lények gyanánt bánjanak velük, hogy emberhez méltóan élhessenek. Ha az ember az igazságtalanságot napról napra a maga bőrén tapasztalja, akkor nincs lehetősége pusztán elméleti fecsegésre! És nincs elméleti fecsegés akörül sem, mi a helye Krisztusnak a küzdelmükben. Minthogy a hit és az ima egész világosan mindennapi életük középpontjába tartozik, az igazságosságot illető elképzeléseik ugyanolyan világosan és magától értetődően Krisztus felé vesznek irányt és belegyökereznek. Sokunknak igazi fölfedezés volt ez. Mert mi sokszor elméletekkel és szavakkal elfödjük azt, ami döntően fontos, és ezzel bonyolulttá tesszük az Evangélium egyszerű látását. (Magdalene Norvégiából, Mildréde Franciaországból) + Éppen a kikötőből jövök vissza, James, egy hallgatag bengáliai fiatalember, egész délután mutogatta a kikötőt és az érkező hajókat. Már régóta munkát keres. Nem sokat beszél erről, csak egyetlen mondatot ismétel gyakran: „I like everyone and I'm glad if everyone likes me. — Mindenkit szeretek és örülök, ha engem is szeret mindenki.“ Ez a legfontosabb neki. A bengáliaiak leikéhez legkönnyebben a családokon át találni utat. Akkor aztán órák hosszat elbeszélgethetünk a fiatalokkal. Ahová csak megyek, hamar összegyűl tíz-tizenöt fiatal. Nem szokták meg az ilyen kis csoportokban való vitatkozást, de nagyon fogékonyak rá. A vendégszeretet pedig páratlan: nem jöhetek úgy el egy házból, hogy teát ne igyák, és meg ne ízleljem a finom süteményt. Mifelénk csak karácsony körül kínálnak ilyet. Gyakran terelődik a beszéd az erkölcsre, az egymás iránti szociális magatartásra. „Csak akkor jutunk előbbre — mondja Izsák egy beszélgetés végén —, ha megváltoztatjuk személyes céljainkat és egymáshoz való viszonyunkat. Segélyszervezetek és pénzadományok egészében nézve nem juttatnak bennünket tovább. Ha több az alamizsna, több a koldus is. A keresztények tudhatnák a legjobban: ha az ember adni kezd, a megajándékozottak hozzászoknak ehhez, és mindig többet akarnak. Ha meg abbahagyja, akkor nem akarnak többet tudni a kereszténységről. Mindenekelőtt olyan emberek hiányoznak, akik másokat önállóvá tudnak tenni, és fölébresztik ben91
