Szolgálat 31. (1976)

Őrsy László: Néhány gondolat a hitről és az igazságosságról

Ugyanígy szükséget szenved valaki, ha nem engedik, hogy maga állapítsa meg értékrendjét, ha rákényszerítenek döntéseket. így nem lehet személyiség, mert nem hagyják növekedni. Példákat bőségesen sorolhatnánk.

Végül szükséget szenved valaki, ha nincs alkalma Isten szavát hallani. Arra van ítélve, hogy csakis ebben a világban keresse kiteljesedését. Az örök élet szabadító jóhírét nem tárják elébe. Csak az a választás áll előtte, hogy vagy kétségbeessék az élet végső célja felől, vegy beletörődjék a teljes bizonytalanságba.

Mindez a szükség, akár egyenként, akár együttesen, tönkretétellel fenyegeti az emberi személyt. Lehet ez fizikai halál, értelmi és lelki fejletlenség vagy lázadás az élet és halál értelmetlen folyamata ellen.

Jól ismert tény, hogy igen sok ember szenved ilyen kielégítetlen szükségben. A televízió híradója elénk vetíti éhségtől haldokló gyerekek képét. A tudósítást hideg statisztikai adatok egészítik ki azzal, hogy az élelemhiányban szenvedők száma sokkal nagyobb, mint a képernyőre ráférne. És ugyanígy hozhatnánk példákat a többi szintről. Amerre csak nézünk, szükséget szenvedő embereket találunk. Hozzánk hasonló embernyi embereket, akik létük valamelyik szintjén nem részesednek kellőképpen az élet forrásaiban. Nem tudnak kiteljesedni.

Szeretnénk itt hangsúlyozni, hogy egy szükséget sem lehet elszigetelten tekinteni. Az ember legnagyobb szükséglete az, hogy ép, egész, teljes legyen. Nem kiút számára, ha teste jól táplált, de szelleme elsenyved. Az sem megváltás, ha ragyogó távlatokat tárnak föl előtte és buzdítják, hogy a legjobb értékek mellett döntsön, de hagyják éhen pusztulni. Minden szükségletét figyelembe kel! venni és józanul kielégíteni, hogy a szó legteljesebb értelmében boldoggá és egészségessé tegyük.

Ha megértjük az ember összes szükségletének szerves egységét, akkor jó kiinduló pontot kaptunk az igazságosság minden tevékenységének megértésére. Egyik szükségletet nem lehet kielégíteni a másik rovására. Ha csak egyre összpontosítanánk, a másikat pedig elhanyagolnánk, az nem vezetne az óhajtott „egész emberhez“. Persze kénytelenek vagyunk specializálódni, amikor a különféle szükségletekről gondoskodunk. Például a test gondozói nem törődhetnek mindig a szellemmel és megfordítva. De ha ez így áll, akkor még nagyobb szükség van arra, hogy minden erőfeszítést összehangoljunk az emberi személy általános jóléte érdekében.

Ha egyszer megértettük, hogy az ember egyetlen és legfőbb szüksége egész-volta, akkor megfelelhetünk valamennyire a következő kérdésre is: „Ki szenved igazságtalanságot?“ Az, akitől embertársai cselekedeteikkel, magatartásukkal vagy mulasztásukkal bármelyik szinten megtagadják, ami megilleti. Nem lehet egész, teljes ember, mert más emberek nem engedik hozzájutni ahhoz, ami kijár neki, ami személyiségének szükséges. Ez a méltánytalanság különféle szinteken érheti el: megtagadják tőle az élelmet

8