Szolgálat 31. (1976)
Egy emberségesebb világért (Taizéi fiatalok leveleiből)
nap elmentünk, és részt vettünk egy kis gyűlésen, ahol a jelenlevők beszámoltak sok nemzeti és nemzetközi fejlesztési tervről, Kerala államban is. így pl. valamikor megkísérelték, hogy a halászokat szövetkezetekbe tömörítsék. De azok csődbe jutottak hűtlen pénzkezelés miatt. A szegény halászok helyzetére ezek a tervek egyáltalán nem hatottak komolyan. Sem a Brúnó szomszédságában lakó halászok, sem az ismerős fiatalok nem hallottak soha erről. Az öreg püspök nagyon figyelmesen hallgatta a beszámolókat, és szívére is vette. Megígérte Brúnónak a támogatását. Még sok ellenállást kell legyőzni, míg a halászok csakugyan igazságos munka- és életviszonyok között fognak élni. De Brúnó kezdeményezése már ma is úttörő példa Tangasseri fiataljainak: hogyan kötelezheti el magát valaki konkréten. + Huszonöt éves vagyok, javítóintézeti nevelő. Saját elhatározásomból egy bolygóvárosban lakom.* A városnak ebben a részében 25 000 lakosnak építettek lakótelepet. Sok bevándorló él itt, különösen északafrikaiak. Hivatásomban próbálom áttörni az erőszakoskodásnak azt a körforgását, amelybe a fiatal „büntetendőket“ bezárták, vagy amelybe ők maguk zárkóznak. Ennek érdekében egészen rá kell állnom a hullámhosszukra, és állandóan rendelkezésükre kell állnom gyakorlati segítséggel. Igyekszem ebben a betonvárosban rejtve imádkozni, és így segítek hordozni a legszegényebbek gondjait, franciákét és bevándoroltakét. Különösen nyitott Igyekszem lenni a gyermekek számára. A szegénységet a város legszegényebbjeivel szolidárisán törekszem élni. Ezért nevelői fizetésem fölöslegét — ha marad valami belőle — megosztom velük. Kiért élek? Mindenkiért, akivel Isten intézkedéséből találkozom, de mindenekelőtt legszegényebbjeikért. Lassan megtanulok valamit tőlük Isten szeretetének .balgaságából“. Azoknak a fiataloknak az arcából tapasztalom meg, akik olyan egészen ágról szakadtak, mert nem kaptak szeretetet, — de abból a sugárzó nyíltságból ős örömből is, amit egyik-másikban látok. Mi segít, hogy kitartsak? Egy mindig erősödő bizonyosság: vízcsepp vagyok azoknak a tengerében, akik az Országot — a Krisztus feltámadásában elővételezett Országot — építették, építik és építeni fogják. Ennek a tudatnak a hatása egészen gyakorlati. Mind mélyebb közösségre Jutok mindazokkal, akik ugyanebből a hitből élnek, és ezt a közösséget szeretném az egész világra kiterjeszteni. Mindig tágabb teret átfogó közösséggé tenni, amely konkrét cselekvést tesz lehetővé, összefogva barátaimmal a városrészben vagy Franciaország más vidékein, vagy akár más országokból Is. + A mi egyházközségünk Zürich egyik újabb keletű elővárosában van. Idevaló régi lakók mellett az új lakótelepeken sok a fiatal család. Az embereknek szinte kivétel nélkül elég jól, sőt kitűnően megy. Amit viszont lelki gazdátlanság és szellemi (vallási) szükség terén lát az ember, az sokszor megrendítő. Közösségünk most három éve hittant tanított a legfelső osztályokban, tehát 15-16 éveseknél, és így emberi kapcsolatra tettünk szert három évfolyam iskolahagyott fiatallal. Ami ezek között adódik — még egyházias gondolkodású családoknál is —: kábítószerek használata. * Bolygóváros vagy csatlósváros: olyan város, amely a szolgáltatások tekintetében egy közelében fekvő nagyobb városra van utalva. Lakóinak jelentős része oda jár dolgozni. (Ford.) 88