Szolgálat 31. (1976)

A medellini konferencia záróokmányából

Ebben a szellemben terjesztjük elő a következő lelkipásztori szempon­tokat: 1) Föl kell kelteni főképpen a közvéleményt szolgáló eszközök által az igazságosság élő tudatát az emberekben és a népekben, a felelősség és az együttműködés szellemét sugalmazva. 2) Erőteljesen kell védelmezni az evangélium szellemében a szegények és elnyomottak jogait, rászorítva a kormányokat és az uralkodó osztályokat: küszöböljék ki mindazt, ami tönkreteszi a társadalmi békét: igazságtalan­ságot, tehetetlenséget, érzéketlenséget. 3) Erélyesen mutassunk rá a szegények és gazdagok, hatalmasok és véd­telenek közötti szélsőséges egyenetlenségből származó visszaélésekre és jogtalanságokra, s mozdítsuk elő a szerves kiegyenlítődést. 4) Hassunk oda, hogy prédikációnk, hitoktatásunk és liturgiánk szem előtt tartsa a kereszténység társadalmi és közösségi szerepét, és így a béke világának építésére elkötelezett embereket képezzen. 5) Törekedjünk arra, hogy iskoláinkban, szemináriumainkban és egyete­meinken a társadalommal szemben egészséges kritikai szellem alakuljon ki, s növekedjék a szolgálatkészség. 6) Hívjuk meg a különböző keresztény felekezeteket és közösségeket, valamint a nemkeresztényeket is, hogy működjenek együtt korunknak ebben az alapvető feladatában. 7) Bátorítsuk és támogassuk a nép minden törekvését, hogy megteremt­se és fejlessze saját bázisközösségeit jogainak követelésére és védelmére és a valódi igazságosság keresésére. 8) Kérjük a jogi közigazgatás tökéletesítését, amelynek hiányai állandóan súlyos bajokat okoznak. 9) Neki kell feküdnünk, hogy a jelenlegi fegyverkezési folyamatot minél több országban megállítsák és megváltoztassák. Ez sokszor igen súlyos meg­terhelést jelent a közjó jogos követelményeinek rovására, sürgős társadalmi szükségletek kárára. Nemzeteinknek a nyomor ellen kell igazi harcot indí- taniok. 10) Felhívjuk a püspököket, a különféle felekezetek vezetőit és a fejlett népek jóindulatú embereit, hogy saját befolyási körükben — főképpen pedig a politikai és gazdasági vezetők között — mozdítsák elő a fejlődésben levő népekkel való együttműködés mélyebb tudatát. Többek között hassanak oda, hogy nyersanyagukért igazságos árat kapjanak. 11) Az emberi jogok ünnepélyes elismerésének huszadik évfordulója al­kalmából a latin-amerikai egyetemek tanulmányozzák, mi legyen ezeknek konkrét alkalmazása országainkban. 12) Mutassunk rá arra az egész földkerekségre kiterjedő igazságtalan­ságra, amit a hatalmas nemzetek követnek el a gyengébbek önrendelkezési 69

Next

/
Thumbnails
Contents