Szolgálat 31. (1976)

Georges Cottier: Van-e keresztény tanítás az erőszakról?

szervezet létrehozását a béke fenntartására. Hozzáfűzte: immár túlhaladott a háborúnak az az elmélete, amely szerint alkalmas és megfelelő eszköz a nemzetközi összeütközések megoldására.

Éppen így az igazságos háború teológiájának paradoxona is az, hogy ez a fejezet saját fejlődése következtében tűnik el egy napon az erkölcstanból. A „Gaudium et Spes“ tárgyunknak szentelt lapjai ebből a szempontból fontos és kétségtelenül döntő szakaszt képviselnek. A szövegben minden bizonynyal némi tanácstalanság mutatkozik, de ez a becsületesség jele, amikor a jelenlegi helyzetről elmélkedik. Történelmileg a háború kérdése fordulópontra érkezett, és az államok habozva állnak a szükséges nagy döntések előtt. Amíg az óhajtott megoldás nem valósult meg, addig az a kérdés vetődik fel, hogyan védjük ki a közvetlen eseményeket. Ez kétértelmű dolog, mert az ebből adódó követelmények ürügyül szolgálhatnak arra, hogy kitérjünk a jövendő kilátásai elől. Ezzel azt akarjuk mondani, hogy a zsinati szöveg további kidolgozásra szorul. Hiszen a modern háború mérhetetlenül bonyolult mozgató erő. Nem kommentálhatjuk itt ezt a dokumentumot. Inkább vessünk fel néhány gondolatot, amelyet sugall.

Nem tagadhatunk egy nyilvánvaló tényt. A moralisták annál határozottabban ítélték el a háborút, minél rettenetesebbek lettek a fegyverek. A fordulatot az atomfegyverek, pontosabban az ABC-fegyverek megjelenése jelzi. Az erkölcstan tudósait mindenekelőtt az a megállapítás döbbentette meg, hogy ezek a hatalmas fegyverek logikusan a totális háborúra vezetnek, és így már nincs értelme többé a „kisebb rossz" gondolatának, amely az „igazságos háború“ egyik alapföltétele volt.

Tehát az erőszak lehetőségeinek hallatlan fokozódása váltotta ki a moralisták elítélését. Nem valami hanyatló, elavult intézményt ítélnek el, hanem társadalmunk teljes fejlődésben található valóságát. Ez a jelenség figyelemre méltó, és ha rosszul értelmezzük, Igen súlyos következményeket vonhat maga után. Azt a következtetést is levonhatjuk belőle, hogy a háborút azért kell ma elutasítani, mert túlságosan terhes. De ami az erkölcsi érzéket és az uralkodáson és az ellentéteken nyugvó társadalmi törvényeket illeti, semmi sem változott. A béke annak a félelmetes Damoklész kardjának jóakarata neve, ami valójában a rettegés egyensúlya. Határai az államokra tartoznak, amelyeket mindig az uralkodás és versengés ösztöne vezetett és vezet, az a törekvés, hogy a győzelem kifinomultabb és gazdaságosabb eszközeit fedezzék fel: ideológiai háborút, gazdasági háborút, forradalmi háborút. Más szóval: a háborútól való félelem pótolja a politikai bölcsességet, és az erőszak a politikai élet lényeges tényezője marad.

Ha ez a — manapság nagyon elterjedt — okoskodás hibátlan lenne, nem beszélhetnénk az erkölcsi tudat haladásáról. De szerintünk az az értelmezés, amelyet föltételez, nem vet számot szigorúan a tényekkel. Azt mondanánk, hogy amikor az emberiség erkölcsi tudata világosabban körülhatárolja és

54