Szolgálat 31. (1976)

A világ püspökei az igazságosságról (Eke B. Antal összeállítása)

ben kézzelfoghatóan tapasztalok falun és városon, a síkságon és a hegyek között. Véget kell vetnünk a parasztok, közvetítők és fogyasztók között uralkodó igazságtalanságnak. A közvetítő túl sokat tart meg magának a mi egyszerű földműveseink izzadságából és erőfeszítéséből. Costa Ricában sokan nem is tudják, de ennek tulajdonítható be, hogy parasztjaink már régóta sztrájkolnak, keresztbe tett karokkal. Lehetetlen hajnaltól napestig dolgozni, s annyit sem termelni, hogy el tudja tartani a gyerekeket; lehetetlen vállalni a termelés kockázatát, hogy aztán a közvetítő 50 kolont fizessen neki azért, amit a legközelebbi piacon 100-150 kolonért ad el. Fejlesztenünk kell, ameny- nyire csak lehet, a termelő és a fogyasztó közti közvetlen kapcsolatot. S ahol a dolgok természete szerint a közvetítő szerepe nélkülözhetetlen, hasznát igazságos határok közé kell szorítani. Amit most nyerészkedőén magának tart meg az igazságoson felül, osszák meg úgy, hogy egyrészt fizessenek többet az eladónak, másrészt a fogyasztási ár csökkenjen. Ha ez nem történik meg, mégpedig minél hamarabb, az a benyomásom, hogy köztársaságunk társadalmi békéjét történelmünk legnagyobb veszélye fenyegeti. Az Angyalok Királynéja, áldott és szeretett Anyánk, értesse meg ezt mindazokkal, akiktől függ és akiknek feladata ezeknek az egyenetlenségeknek a kiküszöbölése — a törvény hatályától egészen lelkiismeretük szentélyéig. Nem tekinthetjük magunkat az ő gyermekeinek, ha nem azzal a gonddal és különös szeretettel kezeljük a szegényeket, amivel ő viseltetett irántuk azóta, hogy szeretett hazánk legegyszerűbbjeinek megjelent: ő, akit mint patrónánkat tisztelünk.

A keresztény elkötelezettsége

(A mexikói püspöki kar körlevele 1973. okt. 18-án)

Evangéliumellenes magatartások:

Az összes társadalmi osztályban erősödik a kapzsiság. Az a mohó törekvés, hogy a szükségesnél többet birtokoljanak, mint kielégíthetetlen szomj mutatkozik meg azok között is, akiknek van elegendő javuk, talán még feleslegük is. Sőt mi több, ez nemcsak egyéni síkon nyilvánul meg, hanem elsősorban társadalmilag: a gazdasági élet fő indítéka a nyerészkedés, nem pedig a szükségletek együttes felelősséggel vállalt kielégítése. Amikor a munkáért jogtalan bért követelünk, nem véve tekintetbe a többiek szükségletét, amikor szolgálatunkat meghaladó hasznot keresünk anélkül, hogy a másik lehetőségét vagy magát a közjót szem előtt tartanánk, a nagyravágyás és a kapzsiság szelleme uralkodik rajtunk. Ezek vitték társadalmunkat azokra az igazságtalanságokra, amelyektől ma szenved.

A haszon mértéktelen hajhászásával együtt jár az érzékek kielégíthetetlen vágya. Ügy látszik, mintha az ember csak „test“ lenne, s mintha az egész föld romlott lenne Isten színe előtt, mivel minden test, minden lény a rossz útjára tért {Tér 6,3.11-12). Társadalmi rendszerünk a fogyasztásra ösztönöz, s fölserkenti a kényelem, a luxus és a birtokvágy értékelését, mint a hatalom szimbólumait. Ez arra vezet, hogy a kevés vagy sok pénzt, amit

41