Szolgálat 31. (1976)

A világ püspökei az igazságosságról (Eke B. Antal összeállítása)

valaki szerez, haszontalan dolgokra költi — a szegényeknél sokszor a szükséges javak beszerzésének kárára.

Amikor valaki visszaél a magántulajdonnal — azaz nem használja természetes rendeltetése szerint, sem az evangélium szellemében, sem az egyház szociális tanításának megfelelően —, előmozdítja a javak mérhetetlen halmozódását, a termelőeszközöknek elsősorban birtokosaik vagy letéteményeseik érdekeit szolgáló gyümölcsöztetését. Az emberi munkát úgy kezeli, mintha áru lenne, az embereket vagyonuk szerint csoportosítja vagy választja szét; ennek megfelelően részesednek vagy nem részesednek a nevelés lehetőségeiben, a szabadságban és a közéleti felelősségben.

Társadalmi életünket romboló másik magatartás: a mások feletti hatalom keresése önző célokból. Megnyilvánul az élet minden területén. Elsősorban mikor valaki eszközként használ fel másokat, hogy ebből saját maga húzzon hasznot. Ilyenek: mások kizsákmányolása, a jogos hatalommal való visszaélés, a szegények, gyengék és tudatlanok eltiprása, a törvények kijátszása a hatalmasok támogatásával, megvesztegetés útján elért korrupció s az emberek különféle testi és lelki prostitúciója.

Ennek a bajnak a gyökerét a helytelen irányú társadalmi elismerés és érvényesülés keresésében látjuk. Ettől fűtve tör az ember bármilyen hatalomra, küzd, hogy elnyerhesse, s visszaél vele, amikor birtokába jutott. A személyi kifejlődésnek ilyen keresése igazságtalan társadalmi viszonyokat hoz létre, és megosztja a közösséget.

Az ember gyökeres nyomora abban áll, hogy Istent önzőnek tekinti, nem hisz szeretetében, következésképpen tagadja, hogy szeretetének tárgya vagyunk, s azt is, hogy „Benne élünk, mozgunk és vagyunk“ (Csel 17,28) s hogy „minden őbenne áll fönn“ (Kol 1,17).

Pedig az emberiségnek adott ígéret Isten gyermekeinek nagyságát foglalja magában az igazi szabadság gyakorlásában, amely az embert önként és szeretettel aláveti az isteni tekintélynek. Az Istentől való teljes függés az embert bölccsé teszi „a magasból származó bölcsességgel“ (Jak 3,17), hatalmassá a benne megnyilvánuló isteni hatalommal, halhatatlanná az isteni élettel, és szolidárissá a társadalmi életben azzal a Szeretettel, amely maga Isten.

Új evangéliumi magatartás felé

Az emberségességre törekvő társadalom alapmagatartása a szoliidaritás. Ez abban áll, hogy az ember szabadon arra szánja saját személyét, idejét, javait és ismereteit, hogy a többiek és az egész társadalom élhessen és fejleszthesse személyi és közösségi életét. Minthogy önzéstől terhelt bűnös emberek vagyunk, a szolidaritás komoly lemondást követel a javak használatában és az érzékek kielégítésében. A fölöslegtől való tartózkodás, a mértékletesség és az alapvető szükségletekre irányított figyelem lehetséges és szükséges minden társadalmi és gazdasági síknak megfelelően. Jelenti a szolgálatkészséget is, amely ösztönzi az egész közösséget és minden egyes

42