Szolgálat 31. (1976)

A világ püspökei az igazságosságról (Eke B. Antal összeállítása)

S most a megvesztegetés és a korrupció problémájához érünk. Ez a betegség egész társadalmunkra kiterjed. Pénz csúszik egyik kézből a másikba, s ilyenkor az emberek azt teszik, amiért megfizették őket, nem pedig ami a kötelességük. A megvesztegetés és a korrupció oly sok társadalmi intézményünkbe rágta bele magát, hogy sokan betegnek tartják társadalmunkat.

A nepotizmus és a törzsgazdálkodás a csoportönzés formáit képviselik. Csak a hatósugaruk különbözik a többi igazságtalanságtól.

De a szegények iránti igazságosságról nemcsak vitatkozni kell: tettekkel kell megvalósítani. Arra szeretnénk most rámutatni, hogyan tehetnek valamit ennek érdekében társadalmunk különböző tagjai: az egyházi vezetők és az egyes keresztények.

Az egyházi vezetőknek az evangélium üzenetét teljes tisztaságában kell hirdetniük, és ezt összefüggésbe hozni az aktuális kérdésekkel. Pl. azokat a gazdasági kizsákmányolókat, akik éhbért fizetnek munkásaiknak, úgy kell bemutatni, mint a jerikói úton leselkedő rablókat, akiknek kezébe esett a Jeruzsálemből oda tartó ember. S hogy szavuk hitelt érdemeljen, ügyelniök kell arra, hogy az egyházi szervek mintaszerűen járjanak el a szegényekkel szemben az igazságosság tekintetében.

Az egyes keresztény kötelessége és kiváltsága, hogy a szegények iránti nagyobb igazságossággal tegyen tanúságot Krisztusról. Az igazi kereszténynek mélységesen kell érdeklődnie a szociális igazságosság iránt. Jobb látni a világ bajait és megváltoztatásukon fáradozni, mint csak elnézni és kárhoztatni a bajokat, és kereket oldani. Torzképe a kereszténynek az a keresztény, akit nem érdekel a szegények helyzete, kivonja magát szociális kötelezettsége alól, és „magánkereszténységbe“ menekül. Meg kell tehát érteniük a keresztényeknek, hogy a szociális igazságosság hitünk valóra váltásának egy része. Nem elég panaszkodni, hogy társadalmunk beteg, a megvesztegetés és korrupció általános, a rablások és kiterjedt becstelenség fenyegetik a társadalmi életet. A keresztényeknek gyakorlati lépésekkel kell változtatni a helyzeten. A püspökök és papok a dogmatikai és erkölcsi alapelveket közlik, viszont a laikusok dolga, hogy tevékeny részt vállaljanak a szociális élet küzdőterén, jól meggondolt kezdeményezésekbe fogjanak, és a keresztény szellem elterjedésén fáradozzanak, a piactól a kórházig — egyszóval mindenütt.

Szegénységet vállalva az igazságosságért

(A perui püspöki kar 36. közgyűlésének záróiratából, 1969)

Ha azt akarjuk, hogy „Latin-Amerikában mindinkább tisztán ragyogjon fel az Egyház hitelesen szegény, hitet hirdető és húsvéti arca, minden földi hatalomtól mentesen és az egész ember és minden ember felszabadításának bátran elkötelezve", akkor nekünk keresztényeknek el kell mélyítenünk a világ szolgálatára vonatkozó hivatásunkat. Mint minden kereszténynek, az a feladatunk, hogy testvéri magatartással „segítsük a másikat, hogy méltóságának teljes tudatára ébredjen, személyiségének kifejlesztésére töreked39