Szolgálat 31. (1976)

Igazságot - szeretetben (Ef 4,15)

Az igazság, igazságosság a Szentírásban olyan kulcsszó, amelyik sok gondolatot tár fel. Isten igaz és igazságos, önmagában és népével szemben. Az embernek is ilyennek kell lennie Istennel, önmagával és testvéreivel. „Noé igaz ember volt, kifogástalanul élt kortársai között. Noé Isten színe előtt járt“ (Tér 6,9). Szent József is igaz ember volt, azért helyesen akart eljárni Máriával szemben kényes helyzetében (Mt 1,19). A kifejezés tágabb értelmet ölel át, mint a mi megszokott, arisztote- lészi igazságosság fogalmunk. Bár sokszor konkrét esetekre is alkalmazzák az ószövetség írói, leginkább a helyes magatartás alaperényét jelzi ez a fogalom: megadom mindenkinek, ami megilleti, mivel ő is Isten képmását viseli, testvérem.

Sajnos az ember történetének hajnalától kezdve lábbal tiporja ezt az eszményt. Káintól az egyiptomi József testvérein keresztül napjainkig mintha csak azt akarná bebizonyítani, hogy érvényesülésének útja az igazságtalanságon keresztül vezet. Hiába írja elő a Törvény, hogy Isten népében nincs helye a másikat megalázó, kizsákmányoló, vele visszaélő magatartásnak (MTörv 24,10-17). A gazdagság, a hatalom felejteti vele, hogy nem lehet igaz Isten előtt, ha nem igazságos testvérei iránt. Ilyenkor küldi el az úr prófétáit, hogy „teli torokból, mint a harsona“ hirdessék a nép hűtlenségét, mivel „sanyargatjátok munkásaitokat“, „ököllel ütitek le a szegényt“ (íz 58,1-10; Ám 4,lkk). Krisztus is jajt kiált azokra, akik tizedet adnak, de „ami fontosabb a törvényben, az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget“ elhanyagolják (Mt 23,23; Lk 12,42). S bár tanítása e téren ritkán terjed ki részletkérdésekre, megadja az aranyszabályt: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük“ (Mt 7,12) és az igazi alapmagatartást: „Szeresd embertársaidat, mint saját magadat“ (Mk 12,31).

Nem csodálkozhatunk tehát, ha az Egyház minden korban hirdeti ezt a krisztusi szót. ,JIogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki — bár bőven van neki a világ javaiból — mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét?“ — kérdi már az apostol az első keresztényektől (ÍJn 3,17). A II. Vatikáni Zsinat pedig „a krisztusi igazságosság és szeretet együttes ápolására“ egy külön egyházi szerv felállítását sürgeti, amelynek feladata a szűkölködő vidékek segítése és a nemzetközi szociális igazságosság előmozdítása (GS 90). Ami a legdöntőbb, a keresztény tanítás kovásza a századok folyamán az egész társadalom átalakulásának fontos tényezője lett, és hatása alatt kiérlelődött az igazságosság, a szabadság és a megbecsülés elve.

De ez a folyamat nem ért véget. Minden egyénnek és minden kornak újra meg újra meg kell küzdeni az igazságosságért. Az emberi önzés, gőg és hatalomvágy nem halt ki a szívünkből. Az igazságtalanság hidrafeje, amely magának akarja kicsikarni vagy biztosítani — a másik ká3