Szolgálat 31. (1976)

A világ püspökei az igazságosságról (Eke B. Antal összeállítása)

nélküli segélyük. A járadékok nem elegek a megélhetéshez. Az öregek, szegények és fogyatékosok nem részesülnek társadalmi gondozásban. A lakáshiány aggasztó. Nincs elegendő kulturális és üdülőintézmény, ami az életet emberibbé és elviselhetőbbé tehetné. Az áttelepülők számára berendezett lágerek példák arra, milyen szívtelenül lehet az embereket gyökerükből kitépni és össze-vissza tologatni. Sürgős javításra van szükség az afrikai negyedek és telepek, valamint a vonatjáratok rendőri felügyeleténél. A szegények és tudatlanok kevés védelemre találnak az erőszakkal, a megvesztegető zsarolással és hasonló eljárásokkal szemben.

A demokratikus társadalomban a választójog az emberi jogok minden megvitatására nélkülözhetetlen. Dél-Afrika munkaerejét 75 %-ban afrikaiak, ázsiaiak vagy színesek teszik ki, s mégis megtagadja nekik a teljes polgárjogot és szavazójogot. Bármilyen legyen is a helyzet szülőhazájukban, a legelemibb igazságosság követeli, hogy Dél-Afrika mindazok számára fölvesse a polgárjogok megadásának kérdését, akiknek tényleges lakóhelye ebben a köztársaságban van, és nincs más hazájuk.

Több igazságosságot a szegények iránt!

(Dr. Francis A. Arinze onisthai (Nigéria) érsek 1972 nagyböjti körleveléből)

Ha országunkat nyitott szemmel szemléljük, sok olyat találunk, aminek nyugtalanítania kell lelkiismeretünket. Népünk nagyrésze szegény evilági javakban: lakás, nevelés, közlekedési eszközök, orvosi gondozás. A szegények és munkanélküliek az iskola bevégzése után a városokba özönlenek abban a reményben, hogy végül mégis csak találhatnak megfelelő munkát. De ha már a szegénységnek ez a formája is nehezen viselhető el, van még sok más súlyosabb. íme egynéhány:

Sokan mondják, hogy a mi társadalmunk, úgy látszik, a gazdagokat és hatalmasokat látja el kegyeivel, a szegényekre pedig keserves idők járnak. Pénzzel ugyanis sok mindent el lehet érni. Ha pl. egy kis és egy „nagy“ emberrel történik autószerencsétlenség, s mindkettőt kórházba szállítják, sokak szerint nem egyformán kezelik a kettőt. Akinek nincs valakije, hogy gondoskodjék róla, közbenjárjon érte, vagy pedig nem tudja megfizetni a kezelést és az orvosságot az utolsó fillérig, az valószínűleg ellátatlanul marad, sőt sérüléseibe bele is halhat.

Mit mondjunk jónéhány felvételi vizsgáról vagy előléptetésről? Hiszi-e a legtöbb ember Nigériában, hogy ez igazságosan történik? Nem azok érnek-e el inkább eredményt, akiknek ismeretségük van, akik összeköttetéssel rendelkeznek? Vagy mit szóljunk ahhoz a számos esethez, amikor a női jelölteket felszólítják, jelenjenek meg „megbeszélésre" a „fejes“ lakásán, — ha nem, félő, hogy nincs állás vagy előléptetés, vagy a meglevő munkát veszíthetik el.

Általános a felfogás, hogy a hatalmasok és a gazdagok ritkán kerülnek börtönbe, s legtöbbször a kisember a hibás. ■

38