Szolgálat 31. (1976)

A világ püspökei az igazságosságról (Eke B. Antal összeállítása)

nélküli segélyük. A járadékok nem elegek a megélhetéshez. Az öregek, sze­gények és fogyatékosok nem részesülnek társadalmi gondozásban. A lakás­hiány aggasztó. Nincs elegendő kulturális és üdülőintézmény, ami az életet emberibbé és elviselhetőbbé tehetné. Az áttelepülők számára berendezett lágerek példák arra, milyen szívtelenül lehet az embereket gyökerükből ki­tépni és össze-vissza tologatni. Sürgős javításra van szükség az afrikai ne­gyedek és telepek, valamint a vonatjáratok rendőri felügyeleténél. A sze­gények és tudatlanok kevés védelemre találnak az erőszakkal, a megvesz­tegető zsarolással és hasonló eljárásokkal szemben. A demokratikus társadalomban a választójog az emberi jogok minden meg­vitatására nélkülözhetetlen. Dél-Afrika munkaerejét 75 %-ban afrikaiak, ázsiaiak vagy színesek teszik ki, s mégis megtagadja nekik a teljes polgárjogot és szavazójogot. Bármilyen legyen is a helyzet szülőhazájukban, a legelemibb igazságosság követeli, hogy Dél-Afrika mindazok számára fölvesse a polgár­jogok megadásának kérdését, akiknek tényleges lakóhelye ebben a köztársa­ságban van, és nincs más hazájuk. Több igazságosságot a szegények iránt! (Dr. Francis A. Arinze onisthai (Nigéria) érsek 1972 nagyböjti körleveléből) Ha országunkat nyitott szemmel szemléljük, sok olyat találunk, aminek nyugtalanítania kell lelkiismeretünket. Népünk nagyrésze szegény evilági ja­vakban: lakás, nevelés, közlekedési eszközök, orvosi gondozás. A szegények és munkanélküliek az iskola bevégzése után a városokba özönlenek abban a reményben, hogy végül mégis csak találhatnak megfelelő munkát. De ha már a szegénységnek ez a formája is nehezen viselhető el, van még sok más súlyosabb. íme egynéhány: Sokan mondják, hogy a mi társadalmunk, úgy látszik, a gazdagokat és hatalmasokat látja el kegyeivel, a szegényekre pedig keserves idők járnak. Pénzzel ugyanis sok mindent el lehet érni. Ha pl. egy kis és egy „nagy“ emberrel történik autószerencsétlenség, s mindkettőt kórházba szállítják, sokak szerint nem egyformán kezelik a kettőt. Akinek nincs valakije, hogy gondoskodjék róla, közbenjárjon érte, vagy pedig nem tudja megfizetni a kezelést és az orvosságot az utolsó fillérig, az valószínűleg ellátatlanul ma­rad, sőt sérüléseibe bele is halhat. Mit mondjunk jónéhány felvételi vizsgáról vagy előléptetésről? Hiszi-e a legtöbb ember Nigériában, hogy ez igazságosan történik? Nem azok érnek-e el inkább eredményt, akiknek ismeretségük van, akik összeköttetéssel ren­delkeznek? Vagy mit szóljunk ahhoz a számos esethez, amikor a női jelölte­ket felszólítják, jelenjenek meg „megbeszélésre" a „fejes“ lakásán, — ha nem, félő, hogy nincs állás vagy előléptetés, vagy a meglevő munkát veszít­hetik el. Általános a felfogás, hogy a hatalmasok és a gazdagok ritkán kerülnek börtönbe, s legtöbbször a kisember a hibás. ■ 38

Next

/
Thumbnails
Contents