Szolgálat 30. (1976)

Halottaink - P. Mező Ferenc Teofil OSBM (Confrater)

Materének városában, majd Berlinben (ókori nyelvészet) és Rómában (Biblikus Intézet) töltött. 1938. július 9-én avatták a bécsi egyetemen a hittudományok doktorává.

Rövid káplánkodás után 1938-52-ig a pécsi egyházmegyei, majd 1952-56 között a győri egyházmegyeközi hittudományi főiskolán volt a biblikum tanára. Két évi plébá- nosi beosztás után, 1958-ban pedig a budapesti hittudományi akadémia ószövetségprofesszora lett. Itt folytathatta és teljesíthette ki élete munkáját: „papi nemzedékeket nevelt több évtizeden keresztül, fölkészültségével megtanította őket a szentírás ismeretére. Közben példaképe volt az önzetlen testvéri szeretetnek és kötelességteljesítésnek.“

Amikor Cserháti József pécsi püspök volt tanár-kartársát, Görgényi Béla professzort, a pécsi káptalan tagjává kinevezte, annak egészségi állapota már komoly gondokra adott okot. Régebben főképp idegei és szíve mutatták a fáradtság jeleit, most fájdalmas vesebaj hatalmasodott el rajta. Nővérén kívül épp Cserháti püspök volt az, aki — a hozzátartozók közlése szerint — „atyai gondoskodásával, szerető barátságával és figyelmességével sok nehéz óráját megkönnyítette". — Végül mégis a szíve vitte el. — Az 1933. szentévben kezdte meg, az 1975. szentévben bekövetkezett halálával fejezte be papi életét.

Bizakodva nézünk a pécsi Szent Mihály temetőkápolna kriptájában elhelyezett nyugvóhelye felé: „Akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökké, miként a csillagok" (Dán. 12,3).

Dr Gianone Egon (Bócs)

P. MEZŐ FERENC TEOFIL OSBM (1905 — 1975)

Amilyen szerény és feltűnés nélküli volt egész élete, olyan volt az elköltözése is. Szinte észrevétlenül hagyott itt bennünket.

Sokgyermekes szegény család első gyermekeként született Máriapócson. Édesanyját korán elveszítette. A bazilita atyák támogatásával végezte el középiskolai tanulmányait. Mélyen vallásos édesapja örömére 1924-ben belépett a Szent Bazil-rend- be, és a Munkács-Csernekhegy-i kolostorban elvégzett noviciátus után a rend galíciai főiskoláján végezte felsőbb tanulmányait. 1931.aug.23-án pappá szentelték, és teológiai tanulmányainak befejezésére Rómába küldték. 1934-ben elöljárói Hajdú- dorogra helyezik, hogy az ottani 1933-as új alapítást megszervezze. Ettől kezdve Hajdúdoroghoz kapcsolódott élete. Egész papi tevékenységét, kis megszakításokkal, ott fejti ki.

Szívós természetével, nagy lelkesedéssel, fáradtságot nem ismerve látott az emberfölötti munkához. 1935-ben egy év alatt házat épített öt szerzetes befogadására és egy terjedelmes nyilvános kápolnát. Majd 1939/40-ben megépíti a nagy rendházat, amelyben a rendi noviciátuson kívül a g. kát. tanítóképző vidéki növendékei részére internátus is nyílik. Szervező képessége nemcsak az építkezések irányításában, de az egész rendház anyagi ügyeinek intézésében is kitűnik. Nehéz, háborús időkben mindent elő tudott teremteni.

Igazi nagysága azonban elsősorban papi, lelkipásztori tevékenységében mutatkozott meg. Bármilyen hivatalt viselt, soha nem szűnt meg lelkipásztor lenni. Első papi évétől mindvégig hitoktató volt. Tanítóképzőben, polgári iskolában, elemiben, mindig és mindenütt tanította a hittant, pontosan, lelkiismeretesen. Ez volt számára mindig a legelső, még elöljárói és anyagi teendőinél is fontosabb. Jó hitszónok volt. Sok községben tartott népmissziót és lelkigyakorlatot. Fő munkatere mégis a hajdúdorogi kápolna, majd 25 éven át az ottani székesegyház volt. Akár mint hitoktató, akár mint segédlelkész mindenkor készséggel állt Isten népének szolgálatára, örömmel vállalta a korán munkába menők részére a hajnali ill. korai miséket. Elsőnek ment a templomba és foglalta el helyét a gyóntatószékben, utolsónak hagyta el. A nagykiterjedésű egyházközségnek kedvelt beteglátogatója volt, éjjel-nappal örömmel ment

7

97