Szolgálat 30. (1976)
Tanulmányok - Őrsy László: „Boldogok a lelki szegények“
/ egyik napról a másikra szegénnyé. Előbb gazdagnak kell lennnünk. Ha valaki nem gazdag Istenben és Istennel, nem lehet szegény e világban. Isten olyannak teremtett bennünket, hogy nem szerethetünk légüres térben. Nem hagyhatjuk magunk mögött a világot semmiért. Először meg kell találnunk Istent és az ö országát: akkor aztán képesek leszünk lemondani minden földi birtokról és szegénnyé válni. Akkor más gazdagságunk lesz, amire támaszkodjunk, amiből éljünk. Ha az Egyháznak szegényebbé kellene válnia (és bizonyos értelemben kétségtelenül azt kellene), akkor más téren viszont gazdagabbá kellene lennie: gazdagabbá Isten szeretetében. így lehetővé válik a nagyobb szegénység; másképpen nem. Ha az Egyház képviselői növekednek Isten szeretetében, akkor majd növekednek az evangéliumi szegénységben is. Ha nincs meg ez az előfeltétel, akkor semmiféle fizikai szegénység és nélkülözés nem lesz hosszú életű, és kudarcot vall minden kísérlet a növelésére. A szegénység tehát Isten országának átélésével kezdődik. Nem hangsúlyozhatjuk eléggé ezt a szempontot. Talán ennek az élménynek a hiánya okozza, hogy manapság sokan ellen próbálnak állni az aggiornamentónak. Nem élték át a Szentlélek sodrását. Hasztalanul rónánk rájuk új szabályokat. Először segítenünk kell, hogy fölismerjék az eseményekben a Lélek művét. Ha egyszer megtapasztalják a Lélek jelenlétét a megújulás mozgalmában, akkor az aggiornamento könnyedén megvalósul. De ha valami pusztán külső- séges aggiornamento-félébe próbáljuk taszigálni az embereket, akkor először ellenállnak, ha pedig az ellenállás sikertelen, silányul és morogva, tehát hatástalanul fognak közreműködni. Munkájuk nem lesz szeretetből fakadó. Egykét év múlva beigazolják, hogy az új eszmék egyszerűen hasznavehetetlenek a gyakorlatban, tehát vissza kell térnünk ahhoz, ami azelőtt volt. És így teljes mértékű csalódás áll be a Lélek ihletésében. Azt is jó talán megjegyezni, hogy a II. Vatikáni Zsinat munkáját az Egyház egész hagyományának a keretében kell néznünk. És ha az aggiornamentó- ról akarunk beszélni, jó, ha ezzel a kérdéssel kezdjük: Hogyan mélyíthetjük el Istennel való barátságunkat ma, a 20. század sajátos körülményei között? Minden egyénnek, minden közösségnek szembe kell néznie ezzel a kérdéssel, és meg kell válaszolnia. Aki így szilárd barátságba került Istennel, aki gazdag lett Istenben, az — miközben élvezi ezt a barátságot — a világ felé is oda fog fordulni, hiszen az egész világ Isten szeretetének megtestesülése. A világban mindenekelőtt az Istenre éhes embereket veszi észre, akik talán öntudatlanul az ő országát várják. Ezért követi az imát így vagy amúgy az apostoli munka. Isten minden barátja az ember barátja lesz. Szent Teréz nagyon hangsúlyozta a magányt és a kolostorban való megmaradást, mégis annyit és olyan vidám szívvel utazott, hogy új alapításokat hozzon létre. A Szentlélek műve volt ez. Sz. Teréz talán nem is látta át egészen, hová irányítja; imáját apostoli tevékenység követte — és természetesen táplálta is. Idevág a bencések és más monasz8
