Szolgálat 30. (1976)
Tanulmányok - Őrsy László: „Boldogok a lelki szegények“
tikus szerzetesek példája is. Letették a stabilitás fogadalmát, vagyis hogy ugyanabban a házban maradnak, — mégis ők térítették Európa nagyobb részét a kereszténységre. Imájuk gyümölcse apostoli munkában áradt ki. Talán egyetlen keresztény író sem fejezte ki megragadóbban, még a bibliai könyvek inspirált szerzői között sem, Szent Pálnál, hogyan vezet ez a közeli barátság Istennel az ember túláradó szeretetére. Kijelentése olyan erős, hogy könnyen paradoxnak tarthatnánk, de ó nem így értette. Erősebb benne az emberek iránti szeretet, mint az a vágy, hogy közvetlenül lássa és élvezze Krisztus dicsőségét (vö. Fii 1,21-26). A szív szegénysége azt jelenti, hogy adományokból élünk írjuk le már most közelebbről ezt a „szegény lelket“, annak a szegény embernek a lelkét, aki Istené és Isten az övé. Ilyen lélekről szólva nem szükségképpen tökéletes emberre kell gondolnunk. A „jó keresztény" nem egyértelmű a „tökéletes emberrel". A jó keresztény olyan ember, akit Isten szeret, és ő befogadja ezt a szeretetet. Isten titka az, hogy szeret, mélységesen szeret tökéletlen lényeket. Ki hát a „szívében szegény" ember? A felelet: szegény az, aki adományokból él, és amije van, azt továbbadja. Mások jóságára támaszkodik, de nem gyűjti halomra a kapott adományokat. Kapni és adni — ez a kettősség valójában egyetlen eszmét fejez ki, a vallásos értelemben vett szegénység eszméjét. Eszünkbe jut Assisi Sz. Ferenc, aki alamizsnáért koldult, és amije volt, mind továbbadta. Ez a két gesztus ugyanannak a szegény embernek belső kifejeződése; egész lelki beállítottsága benne van. A szegény ember adományból él. Kereszténynek lenni annyit tesz, mint szegénynek lenni. Isten országa: Isten adománya. A szegény lélek csügg az Istenen, mert tudja, hogy nélküle azonnal elesnék. Csak azért képes Isten országában maradni, mert Isten erőt ad neki, betű szerint kezén hordozza. Mindannyian Isten kegyelméből élünk. A kereszténynek továbbá megértőnek kell lennie. A szegény embernek megvan az a kiváltsága, hogy megérti mások nyomorát. Ha valaki adományból él, soha ne vessen meg mást, aki nem kapta meg ugyanazokat az adományokat. Az olyan keresztény, aki megvet egy bűnöst, barátságtalan, kemény hozzá, szegény létére keményen bánik a másik szegénnyel. A gőg legrosszabb fajtája. Szegénynek lenni tehát annyi, mint adományból élni. Ha valaki szeretné tudni, szegény-e szívében, kérdezze meg magát: tudatában van-e természetes és természetfölötti szükségeinek, és kész-e napról napra adományért, segítségért nyújtani a kezét. Ez az igazi szegénység. Lehet, hogy nagy összegeket takarít meg valami szent ügynek, de bizony nyomorúságos keresztény, ha a lelke nem szegény és egész lénye nem tárul ki naphosszat, hogy kapjon másoktól — mint a koldus, aki kap a gazdagtól, kap a hozzá hasonló szegényektől, felnőttektől, gyerekektől egyaránt. 9
