Szolgálat 30. (1976)

Tanulmányok - Őrsy László: „Boldogok a lelki szegények“

országának megtapasztalására. Enélkül a szegénység torz vagy legalábbis lélektelen lenne.

De mit jelent Isten gazdagságának ez az átélése? Azt, amit a szavak jelentenek: egész lelkemnek, sőt még a testemnek is tudnia kell, hogy van Isten és ez az Isten szeret engem, s hogy barátság áll fenn köztem és Isten között. Mély meggyőződésnek kell eltöltenie, hogy Isten rám talált ebben a világban, és meghívott országába. Boldog rádöbbenés ez — a szó jó értelmében, józan értelmében: megtaláltam a Messiást. Akkor majd figyelmem Krisztus felé fordul, el a világtól. Vele akarok lenni, s nem szomjazom kapzsi módon e világ gazdagságát. Belső átalakulás megy végbe. Ez kétségtelenül lassú, fokozatos folyamat, sok évig tart. Talán még húsz év múlva is csak kezdők vagyunk. De akár kezdő, akár nem: az, aki átélte Isten országának jelenlétét, képes lesz gyakorolni valamennyit Krisztus szegénységéből. Senki sem követheti Krisztust, aki nem találkozott vele. Jelenlétének megtapasztalása az előfeltétel, hogy kövessük és osztozzunk szegény életmódjában. Ez az élmény esetleg homályos, de valóságos.

Isten jelenlétének átéléséből vonzódás következik feléje. Isten magához vonz engem. Próbál elcsábítani, mint Jeremiással tette: „Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam és legyőztél“ (Jer 20,7). Ez történik szinte mindenkivel Istenhez térése elején. Isten úgy bánik velünk, mint a gyerekkel, édesen vonz; az ember betű szerint követésére „csábul“. Csakhogy egy napon majd fölébred álmaiból. Isten kezdi szilárdabb eledelre fogni.

Amikor valaki, ha csak kis mértékben is, megtapasztalta ezt a szeretetet, máris birtokában van Isten országának. Megtalálta a Messiást. Ez azonban nem a folyamat vége. Mert egy szép napon („nap“ itt éveket jelent) ez a szeretet kiterjeszkedik. Eddig az ember figyelme a szeretett Személyre, Istenre irányult. Most észreveszi, hogy valójában az egész teremtett világ nem más, mint Isten szépségének megtestesülése. Akkor visszatér a világhoz és szeretni fogja, éppen azért, mert minden az Istenről beszél neki benne. Ahogy Keresztes Sz. János írja a „Szellemi párosénekek“-ben: a hegyek és a völgyek, a folyók és a szellők, az éjszaka és a napkelte meg a vacsora, a közösségben elköltött mindennapi vacsora — mindez a Szerelmesről beszél. Szent Jánosban magas fokban kifejlődött az Isten megtalálásának ez az érzéke; de mi sem akadályozza, hogy bennünk is meglegyen legalább egy apró szikrája ennek a tökéletességnek, és észrevegyük legalább — mondjuk — egyik-másik közösen elköltött vacsorában Isten szépségét. Assisi Sz. Ferenc, Isten szegénye is megtalálta Öt mindenben. Gondoljunk a híres Naphimnuszra. Csak a „szegény szívű“ ember birtokolhatja ilyen teljesen a minden séget.

Mellékesen talán nem árt megjegyezni: ma, amikor annyit beszélnek az Egyházban a szegénységről, erről az előfeltételről gyakran megfeledkeznek. Nem csoda, hogy sok reformkísérlet egyszerűen nem válik be. Nem lehetünk

7