Szolgálat 30. (1976)
Eszmék és események - II. Rákóczi Ferenc imáiból
neki egy-egy keserű órában, bizakodásra késztette, ha olykor súlyosan ránehezedett a világ folyása és az Egyház sorsa ebben a világban. Milliónyi ember jött ebben az esztendőben Rómába. Legtöbbször kisebb- nagyobb csoportokban. Nem tömegfelvonulások alakjában, nem nemzeti presztízst fitogtató zarándoklatokban, hanem kisebb, áttekinthető csoportokban. Ilyen esetben bizonyosan a vallásos élmény áll előtérben. A tömeges utazások korában a szentév is abba a veszélybe kerülhet, hogy a tömegturizmus örvényébe sodródik. Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy az 1975-ös szentév messzemenően kikerülte ezt a veszedelmet. A szentév nem a látványosságok éve volt, hanem lényegében a találkozásé. Emberek találkozása, akik Rómában testvért Ismertek föl egymásban: testvérek a közös hitben, mint a közös szülői ház, az Egyház gyermekei. És ez az év a pápával való találkozás éve is volt az emberek számára. A Rómába érkező milliók között — hogy is lehetne másképpen — bizonyára voltak szkeptikusok is, akik fenntartásokat őriztek magukban éppen ezzel a pápával szemben. Hiszen bizonyos egyoldalú hírverés mint a maga módján értelmezett „Humanae vitae“ pápáját állította eléjük. És jőnéhány beszélgetésből tudom: ezek közül sokan úgy tértek vissza, hogy más lett a benyomásuk, más lett a képük a pápáról. Ez a pápa bizonyosan nem „Obermensch“, nem egy olyan intézmény tömjénfelhőkbe burkolt megszemélyesítője, amely „dicsőséggel teli ház“-ként képzeli el magát. (Célzás egy közismert német egyházi énekre. Ford.) Ez a pápa: küzdő ember, egy önmagával küzdő egyház pápája. Nem elutasító, hanem odaadó pápa. Emberi közelséget keres, emberi kapcsolatra van szüksége. És a végsőkig szolgálni akar az Egyházban. Az 1975-ös szentév a történelemben mindenkorra VI. Pál pápa szentéve lesz. Nagy szentév az utódok emlékezetében, mert egy nagy pápa szentéve volt: olyané, aki nagy a szolgálatban, nagy az odaadásban. Franz Körrig II. RÁKÓCZI FERENC IMÁIBÓL II. Rákóczi Ferenc, akinek az idén születése 300. évfordulóját ünnepeljük, nemcsak történelmünknek, de a magyar lelkiségnek is kiemelkedő alakja, önéletrajzi írásait (Confessiones, Mémoires) áthatja mély katolikus szemlélete. Sok vallásos elmélkedést is írt latin és francia nyelven. A korszellem és francia műveltsége folytán a janzenizmus jegyei mutatkoztak vallásosságán: befelé forduló áhítat, szigorúság a lelkiismeretvizsgálatban és az élet rendjében, az Istennel való kapcsolat lírai ben- sőséqe. Nagy példaképei lelki írásainak: a Soliloquia és a Vallomások Ágostona meg Kempis Tamás. De mindenekelőtt a Bibliából táplálkozik. Valószínűleg 1720 körül, „Vallomásai“ befejezése után írta kétnyelvű kis imádságos könyvét: „Aspiratio- nes Principis Christiani (Aspirations d’un Prince Chrétien)“. Kézirata a párizsi Bib- Hothéque Nationale-ban maradt fenn. 1876-ban adta ki a Vallomásokkal együtt az Akadémia ,Eqy keresztyén fejedelem ahításai“ címmel. Magyarra 1946-ban fordította Várdai Béla. Három részből áll. Az első rövid, személyes jellegű imákban mintegy 69
