Szolgálat 30. (1976)

Tanulmányok - Békési István: Szolidáris szegénység

veszek fagylaltot“, „nem veszek cukrot“, „nem megyek moziba“ stb., adták meg sorban a válaszukat. És kis plébániákon is komoly száz dollárok jöttek össze a gyerekek perselyéből. Nagyobb helyeken ezrek, és több millió az országban. A „Familienfasttag" Ausztriában és a német katolikusok között, a „Misereor" és „Adverwat“ akció tevékenysége mutatja, mivé válik a sok kis adomány.

öreg magyarok sokszor megtették, hogy a böjt alatt nem ittak és nem dohányoztak. Az ilyen „füsttelen nap“ komoly áldozat lehet annak, aki jól megértette, hogy a böjt betűjét változtatta, enyhítette az Egyház, de a szellemét nem akarta eltörölni, inkább egyéni, tudatosan vállalt áldozattá tenni. A bor, a cigaretta megtakarított árából az éhező embertestvér azt a táplálékot kaphatja meg, ami számára élet.

Csak vezeklés idején gondolhatunk-e a nélkülözőkre? Az öröm, a szórakozás, a pihenés idején nem?

A német televíziónak van egy élvezetes vetélkedője, a „Dalli-Dalli“. Senki sem játszik hiába. Ahogy a pontokat osztják és ahogy a márkát szórják, szinte könnyelműnek tűnik. Tényleg játéknak. Egészen az utolsó percig. Mert ami akkor történik, az ma már így „illik“, azaz így van rendjén. Amikor arról van szó: mire menjen a sokszor tekintélyes nyeremény, valami — vagy Valaki — megérinti a nyerő párokat vagy csoportot. Mert a felelet arról szól, hogy a héten beleset volt és apa-anya nélkül maradt három gyerek; súlyos, költséges műtét előtt áll valaki, de nincs rá pénze; tűz volt és leégett egy család háza ... A színen láthatatlanul árva gyerekek jelennek meg, akiken lehet és kell segíteni. Egy beteg, aki vár valakire, hogy megszánja. Család, amely siratja a leégett házat, és szeretné gyorsan újjáépíteni. A program- vezető, a nyertesek és a nézők egy percre testvérekké válnak a szegénnyel, az árvával a beteggel. Aki pedig otthon a készülék előtt ül, talán nyomban elhatározza: „hiszen én is tudnék valamit küldeni, valamit adni, valamit tenni azokért, akikről ott beszéltek.“

Ma sokan mennek utazni szabadságuk alatt, üdülőhelyre, más országokba. Nem lehetne a kényelmes, mindennel berendezett lakás otthon arra az időre olyan embereknek, akiknek ez is óriási jótett és kikapcsolódás? Nem szólva arról, hogy a lakás sem üres, és van, aki vigyáz rá, gondját viseli az otthon hagyott kutyának, macskának, virágnak. Keletnémet katolikusok gyakorolják ezt a testvéri szolgálatot. „Ott volt a nagy, kényelmes lakás — írja valaki. — És a konyhában minden, a hűtőszekrény tele. Csak kacagtunk és kacagtunk a lányommal, mikor a konyhában próbálgattuk a különböző, eddig csak hirdetésben látott segédeszközöket — a valóságban. És még ők voltak hálásak, hogy ott voltunk." Keresztény ember nem úgy tartja, hogy „az én házam az én váram.“ Inkább: az én otthonom legyen másoknak is otthona.

Talán magam is szegény vagyok? Minden szegény találhat magánál szegényebbet. A nagyon beosztó háziasszonynál is mindig marad vásárlás után aprópénz a tárcában. Egyiknek volt egy kis perselye. Az ilyen maradékot

45