Szolgálat 30. (1976)
Tanulmányok - Francois Russo: A szegénység a mai gazdasági és társadalmi átalakulás szemszögéből
nagyabb tisztelettel kell figyelembe venni az embert, szabadságát, személyi méltóságát. A pápák és a nyomukban járó keresztény mozgalmak különösen az utolsó században küzdöttek állhatatosan, hogy megszabadítsák az embert az ipari civilizáció szolgaságából. Nemcsak elégséges bért követeltek a munkásnak, hanem jogi biztosítékokat, hogy ne legyen kényre-kedvre kiszolgáltatva munkaadójának. A szegénynek ez az emberi fölemelkedése abban is megnyilvánul, hogy fokozatosan elmosódik a választóvonal „szegények“ és „gazdagok“ közt. Azelőtt a szegény mellőzött ember volt, társadalmilag megmerevedett, „kikristályosodott" keretek között. Ma közelebb áll a többi társadalmi osztályhoz, mert az életmód egyes sajátosságai általánossá váltak. Nézzük például az öltözködést. A társadalom mozgékonyabbá vált, és így jobban meglehet a reménye, hogy valamelyest magasabb életszínvonalra jut. Másrészt a vagyoneloszlás módjainak átalakulása azt is magával hozza, hogy jobban tisztelik a kevéssé vagyonos osztály emberi méltóságát. Pusztán a gazdasági elemzés szempontjából vizsgálva lehetetlen észre nem vennünk a változást. Még néhány évtizeddel ezelőtt a javak elosztása a gazdagok jóakaratától függött, akik a kiáltó társadalmi egyenlőtlenségeket — nagyon elégtelenül — alamizsnával próbálták orvosolni. Ma jól körülírt jogszabályok szerint megy végbe. A jótékony magánkezdeményezések helyébe fokozatosan állami intézkedések lépnek. A gyöngeség, betegség, öregség „automatikusan“ jogot ad állami támogatásra. A szegénység igazi érzéke egyáltalán nem sajnálkozik a dolgok ilyen állásán. Inkább minket is beleállít a fejlődés szolgálatába. A végétől még messze vagyunk, hiszen az a kötelességünk, hogy a nyomor minden formájának véget vessünk. Egyenlőségre törekedni a szegénység erényének egyik módja. Azért se nyugtalankodjunk, hogy az alamizsna szerepe vagy a jótékonyság gyakorlásának lehetősége szemünk láttára csökken. A mai világ még mindig jelentős helyet biztosít neki. Azonkívül, mint föntebb mondottuk, áthelyezhetjük kollektív, nemzetközi síkra. Az önkéntes szegénység élete pedig ezzel még egyáltalán nem válik értéktelenné. Munka és alamizsna A kortársi társadalom nemcsak azt kifogásolja az alamizsnában, hogy sérti az emberméltóságot. Azért is támadja, mert lustaságra, semmittevésre bátorít. Ez a magatartás a munka fokozott megbecsüléséből ered. Ma már nem annyira az anyagi világ követelményeinek való szükségszerű behódo- lást látjuk benne, inkább alkotó jellegét és nevelő értékét hangsúlyozzuk. Az előző századokban, főleg a 17. században, „valamirevaló ember“ nem tartotta társadalmi helyzetével összeegyeztethetőnek, hogy fizetett munkát végezzen, különösen ha az nem szellemi munka. Tekintélyes és biztos vagyona a legtöbb esetben lehetővé tette, hogy kényelmésen élhessen szórakozásainak. Ma erre sokkal kevesebb embernek van módja. És aki ma nem 32
