Szolgálat 30. (1976)
Tanulmányok - Francois Russo: A szegénység a mai gazdasági és társadalmi átalakulás szemszögéből
maga keresi meg a kenyerét, az — sokkal inkább, mint azelőtt — kockáztatja, hogy a közösség testétől idegennek, komolytalan embernek, sőt éléséinek tekintik. Ezzel a meglehetősen új gondolkodásmóddal kell számot vetnünk, amikor a vállalt vagy önkéntes szegénység helyét vizsgáljuk a mai világban. Mindennek megvan a vitathatatlan polgárjoga a kortárs civilizációban is. De stílusában kétségtelenül bizonyos átalakulásra van szükség. Nagyobb szükség van rá, mint azelőtt, hogy a nem munkából, hanem adományokból élő szegények bensőséges és igen tiszta tanúságot tegyenek az evangéliumi ki- fosztottság eszménye és a szemlélődés értéke mellett. Kortársaink világosan ki akarják érezni ezeknek az elkötelezetteknek az életéből, hogy nem lebecsülésből vagy bátorság híján hagyták ott a földi foglalkozásokat, hanem azért, hogy felszabaduljanak magasabb foglalatosságokra. Azok, akik Krisztust utánozva választották vagy fogadták el a szegénységet, hála Istennek bizonyára így is élnek. De talán jó lenne, ha az eszmény világosabban sugároznék kifelé is. Jelesül nagyon rá kell mutatnunk a szolidaritás követelményére. Kortársaink biztosak akarnak lenni abban, hogy az önkéntes szegények, akik nem szolgálják közvetlenül hasznot hajtó munkával a társadalmat, mégsem felejtkeznek meg a sokféle emberi törekvés kínjáról, a fizikai munka fáradságáról, a közéleti ember gyötrődéséről, hanem közösségben maradnak mindezzel. És ugyanígy az emberek örömeivel is: az alkotás, a szervezés, az emberszolgálat örömével. A szegény ember gondtalansága és a technikai műveltség előrelátása Az evangélium arra int: ne aggódjunk a holnap miatt. De ezt bizonyára nem úgy kell értenünk, mintha minden előrelátást megtiltana. Különben nem egy helyen egyenesen buzdít az előrelátásra. Jogos megtestesülése szegénységeszményünknek, ha életünkben bizonyos szent gondtalanság kap helyet. Ugyanakkor az okosság ezt életállapotunknak megfelelően bizonyos határok közé szorítja. Egy kormányfő nem engedheti meg magának, hogy olyanformán ne törődjék a jövővel, mint egy beteg vagy egy szerény munkásember. Tehát tisztában kell lennünk a gondtalanságnak mint szegénységeszményünk megnyilvánulásának viszonylagos voltával. Legjobb, ha óvakodunk a túlságos leegyszerűsítéstől, és nem vetjük el eleve civilizációnknak azt a törekvését, hogy mind kiterjedtebben, mind rendszeresebben gondoskodjék a jövőről, mintha ez ellenkeznék az evangélium szellemével. A múltban a jövőről való gondoskodás lehetősége, beleértve a megelőző eszközöket is, igen korlátolt volt. Az ember a leggyakrabban védtelenül állt a személyes vagy kollektív szerencsétlenségek: pestis, éhínség, hajótörés, gazdasági válságok, korai halál előtt. Ez a tehetetlenség a keresztényeket természetszerűen tájolta be az Istenre hagyatkozás készségére. 3 33
