Szolgálat 30. (1976)

Tanulmányok - Őrsy László: „Boldogok a lelki szegények“

mányban és eszközökben gazdagon, szívükben szegényen. Tudományos sikerük nagy volt, és rövidesen akadtak keresztény hitre térők is. Az első kínai misszionáriusok független lelküietét mi sem mutatja jobban, mint hogy kérték — és meg is kapták — a Szentszéktől az engedélyt, hogy minden liturgikus ténykedést kínai nyelven végezzenek. Csak szívben szegény emberek kérhették ezt, elhagyva a vallásgyakorlat gyermekkortól meghitt minden külső formáját — a kínaiak kedvéért.

Kötelességünk a lehető legjobban tenni meg mindent, felhasználva mindazt az eszközt, amit Isten jóvoltából elérhetünk. A szegény nemcsak Isten országát bírja, hanem az egész anyagi világot is. Talán azért is vagyunk annyira hátra apostoli működésünk terén például a rádió, mozi és televízió használatában, mert nem volt helyes felfogásunk a szegénységről. Nem úgy tekintettünk ezekre a találmányokra, mint eszközökre, amelyek Isten gazdag kincseit és szépségét hozzák felénk. Ezért nem törődtünk velük, vagy legalábbis nem nagyon. Néha jószándékú katolikusok még rosszabbat is tettek: hibáztatták azokat, akik használták és élvezték ezeket a kommunikációs eszközöket, mintha bizony az ördög találta volna ki őket, nem pedig Isten gondolatában, az Igében, Isten Fiában fogantak volna. Most változik az irány: amint a megtestesülés értelme világosabbá válik, megértjük: semmitől sem szabad elzárkóznunk, hiszen az a hivatásunk, hogy mindent megszenteljünk. De becsületesen el kell ismernünk, hogy még mindig feltűnően kevés eredményt érünk el ennek az isteni igazságnak a gyakorlatában.

Azt is megkívánja a szegénység, hogy személyes adottságainkat is felhasználjuk Isten szolgálatában. Nem szabad a szegénység ürügyén elhanyagolni az embert — sem a magunk személyét, sem a másét. Ha nem használjuk fel megfelelően az Istentől kapott adományokat és tehetségeket, annak következményeképpen Isten országa kárt szenved. Istent nem érdeklik túlságosan az autók, de mérhetetlenül érdeklik saját gyermekei. A kegyelemnek és a természetnek azokat az adományait, amelyeket valakinek ad, mind hálásan kell fogadni — egyénileg is, közösségben is — és a szegénység szellemében használni az Egyház javára.

Munkánkat, adminisztrációnkat minél eredményesebben kell végezni. A szegénységről alkotott felfogásunk és a gyakorlatunk még messze áll a kiegyensúlyozottságtól. Ha például egy külföldi utazás segít valakinek alkotóereje fejlődésében, tegye meg ezt az utat. Igaz, a szegénységnek ebben a fogalmában veszélyek rejtőznek. Dehát minden jó dolog, még maga az igazság is veszélyes, ha olyan kézbe jut, ahol visszaélnek vele. Soha ne mellőzzünk valami jót csak azért, mert veszélyes. Hanem küszöböljük ki a veszélyt, és engedjük teljesen érvényesülni a jót.

A lényeg ez: szükségünk van külső szegénységre, de még jobban arra a szegénységre, amely megszabadítja a szívet a földhöz tapadástól, és megadja neki Isten gyermekeinek szabadságát. És ha nincs elég külső szegény14