Szolgálat 30. (1976)

Halottaink - Péter Mihály piarista (F.) - Mayer Miklós (ifj. Bajcsy Lajos)

1976. március 13-án halt meg Budapesten. A szentolvasó hangos imádkozása közben érte a halál. Éppen akkor, amikor ezeket a szavakat ejtette ki: „Most és halálunk óráján, Amen.“ Confrater PÉTER MIHÁLY piarista (1902— 1975) 1975. június 25-én reggel 7 órakor csendesen elhunyt. Oly halkan, finoman, sze­rényen, ahogy egész életét leélte. Még előző délután beszélgettünk vele a rendház terraszán, még részt vett előző este a közös imádságon. Talán sohasem hagyta el ajkát hangos vagy kemény sző. Aki tudja, milyen idegö­lő munka diákokkal, kamaszokkal bíbelődni, megérti, mit jelent ez. Ez a magatartás azonban nem valami önző önkímélésből, hanem jóakaratból, a hibák és gyarlóságok nagylelkű kezeléséből, minden ember megbecsüléséből fakadt. Mindenkihez volt szívélyes érdeklődő szava, számontartotta, kit mi foglalkoztat, ki miben szenved. Szelíd bölcsessége, mesterkéletlen jósága meghódította a szíveket. A Tata szomszédságában fekvő Szomódon született 1902. szept. 26-án. 1919. aug. 27-én lépett a piarista rendbe, 1926. jún. 27-én szentelték áldozópappá. Ettől kezdve gimnáziumi tanárként működött a Rend sátoraljaújhelyi, kecskeméti, nagykanizsai, magyaróvári és 1938-tól 1965-ig budapesti gimnáziumában. Nem volt ún. szigorú ta­nár, szaktárgyaiban, kivált a földrajzban azonban kiemelkedően alapos képzettségű. De ezen túl beszélgetések során valósággal meghökkentette hallgatóját egy-egy csendesen elejtett tudományos alaposságú, adatszerű pontosságú megjegyzésével, széleskörű tájékozottságról tanúskodó rövidke fejtegetésével. Mindig lehetett tanul­ni tőle anélkül, hogy az emberrel a legkisebb mértékben is éreztette volna fölényét. Tanári működése közben derült ki gazdasági érzéke és talpraesett szervező kész­sége. Ezért bízták rá — éppen a háborús években — a balatonszárszói piarista üdü­lőben a diáknyaraltatás sok gonddal, törődéssel járó nehéz feladatát. Ilyen előzmények után, 62 éves korában, amikortájt sokan már a nyugalom éveit kezdik, nevezték ki a rendfőnöki tanács tagjává, asszisztenssé. Ekkor mondta valaki roppant találóan: No, ez olyan kinevezés, amelynek kivétel nélkül mindenki örül. — Vajon ő is? Nem kitüntetést, hanem munkát, feladatot látott benne, maradt minden­kinek továbbra is Miska bácsija, 12 éven át csendesen, odaadőan, észrevétlenül el­látta a Rend vagyongondnokának tisztét, és mint rangidős helyettesítette a távollévő vagy akadályozott rendfőnököt. Ez volt az az idő, amikor lelkipásztori tevékenysége kibontakozott. Már 1948-tól kisegítőként működött több budapesti plébánián, utoljára hosszú éveken át egészen haláláig a Krisztinavárosban. Szeretetet sugárzó, bizalmat keltő egyénisége roppant keresett gyóntatővá tette. Vasárnanonkint, első csütörtökökön délután, első pénte­keken hajnaltól hosszú órákat töltött a gyóntatószékben, és mindenkihez volt türel­me, mindenkit tudott megértő, biztató szavakkal vigasztalni. Ez magyarázza meg, hogy amikor 1975. július 7-én a rákoskeresztúri temetőben lévő rendi sírkertben örök nyugalomra helyeztük, olyan imponáló módon nyilatkozott meg a részvét és a veszteségen érzett fájdalom: barátait, rendtársait és rokonait is megleote híveinek az a hatalmas tömege, amely ott imádkozott ravatala és friss sírja körül. Boldogok a békességeselc ők Isten fiai (Mt 5,9). F. MAYER MIKLÓS (1921 — 1976) (1921 .okt.28-án született Balatonalmádiban. A bécsi Pázmáneumban végzett, ott is szentelték 1947.júl. 13-án. Több helyen működött Budapesten és környékén. 1963­99

Next

/
Thumbnails
Contents