Szolgálat 29. (1976)
Halottaink - Miklósvölgyi József (Confrater)
a perselypénzből csodákat művelt. Új szőnyeget vett, a kelyhet, monstranciát meg- aranyoztatta, nagypéntekre a szentsírhoz Krisztus-testet szerzett. Finom, tartózkodó modora mellett is közvetlen és nagyon reális volt. Mindig elbeszélgetett a hívekkel mise után, úton-útfélen. Hétköznapi, gyakorlati problémáikkal is hozzá fordultak, és ő a legtermészetesebb módon segített. Észrevette, hogy nagyon sok gyertya lecsöpög, és azt eldobják. Elkezdte gyűjteni, bádogból formát készíttetett, és lassanként az egész környéknek gyertyát öntött otthon a lecsöpögött és csonk gyertyákból. Rávette az embereket, hogy gyűjtsenek bélyeget a misz- sziónak, nézzék át régi leveleiket. Csodálatos régi bélyegek kerültek elő a padlások dobozaiból! ö szépen leáztatta egy nagyobb fiú segítségével, és továbbította. Művelt, özvegy édesanyja Pesten lakott, és csak ritkán látogathatta meg. Szerette volna Pestre vagy a közeibe helyeztetni. Az Atya azonban azt mondta: őt ide rendelték, neki itt a helye. Egy prédikációjában, amin az édesanyja is ott volt, meg is mondta: a jó Isten a gyermekeket nem végleg adta a szülőknek, azoknak le is kell mondaniok róluk. Mindenki tudta, hogy kinek beszél, és maradt Fertődön. Pedig nyilván kaphatott volna idővel képességeinek megfelelő beosztást is. Egyszer kérdőívet adtak neki arról, milyen módszerekkel dolgozhat eredményesen a plébános. Visszaadta kitöltetlenül: „Legyen a plébános szent, akkor minden megy.“ Meghívták egyházmegyei papi lelkigyakorlatot tartani. „Nem tudom, hová tette a püspök úr a szemét, hogy éppen engem választ ki“ — mondta. Persze, később is ő tartotta. De amikor egyik lelkigyermeke magányos lelkigyakorlatot akart végezni, nem volt rest minden napra egy oldal elmélkedési anyagot írni neki géppel. Nagy hasznát láttuk bölcs, reális és természetfölötti tanácsainak. „Ne aggódjék, ne legyen türelmetlen, tegye a kötelességét, és az eredményt bízza Istenre. Legyen Jézussal.“ Ez utóbbi volt a gyóntatószékben a vissza-vlsszatérő mondása. Mindig megnyugtatni, emelni akart. Nem adott előírásokat, nem követelt, de ha látta, hogy valakinek Istentől van valami indítása, vagy maga jön egy gondolattal, azt megragadta. Súlyos belső bazedovja volt, amely a szívét is megtámadta. Szigorú diétát tartott. Szívéről az orvos még 1953-ban azt mondta: két évet élhet még, de bármely pillanatban holtan összeeshet. Erről olyan közömbös hangon tudott beszélni, mintha semmit sem jelentene. Sőt hetenként kétszer kijárt kerékpárral sárban, hóviharban a tanyára néhány gyermeknek hittanórát tartani. (Később motorkerékpárt kapott hozzá.) Egyszer árpa keletkezett a szemén, de a kenőcstől gyulladásba jött az egész szeme. Kendővel a szemén ült a sekrestyében, úgy Imádkozta a breviáriumot. Nagy fájdalmai voltak. Miért nem megy be Sopronba a szemklinikára? — kérdezték. „Nem akarom megbántani az itteni orvost, aki a kenőcsöt adta“ — válaszolta. Napokig kínlódott még vele. Csodáltuk, hogyan tud szellemével a gyenge test fölé emelkedni. Budapesten halt meg, a Széher úti kórházban. A hívek szinte körmenetben mentek püspökükhöz, és kérték, hogy Fertődön temessék el. Bennó atya úgy intézkedett, hogy az új egyházi engedéllyel élve hamvasszák el a holttestét — így olcsóbb a temetés —, és a megtakarított összeget fordítsák kis plébániája javára. A grafológiát komolytalan dolognak tartotta. Egyszer elmondta: az ő írásából valamikor azt elemezték ki (akár Kis Teréznél), hogy belőle vagy szent lesz, vagy gonosztevő. Hát nem butaság? — kérdezte. Mi nagyon is találónak tartottuk. Volt lelkigyermeke MIKLÓSVÖLGYI JÓZSEF g. kát esperesplébános (1910 — 1975) Nyíregyházán született 1910.márc.31-én. Pappá szentelték ugyanott 1935.dec.6-án. 1935—1948-ig Kokadon, majd 1948-től 27 évig Nagyiétán működött lelkészként. 40 éves papi szolgálatából 10 évig kerületi esperes is volt. , Nagyiétán a templom külső-belső tatarozása, templom és torony újrafedése, a templomi padok megújítása, színes üvegablakok, járda készíttetése foglalta el. 98
