Szolgálat 29. (1976)
Halottaink - P. Fazekas János SJ (Varga A. Zoltán és mások)
Ezek C3ak megközelítő külső adatok. Munkában és szolgálatban fáradhatatlan volt. Ha kellett, háromszor egymásután beutazott Debrecenbe egy-egy magára maradt, tanácstalan hívének hivatalos ügyét rendezni. Nem válogatott a munkában, a kerti szerszámokat épp olyan készséggel forgatta, mint a kőműveslapátot. Még az iskolás gyermekek sem tudták megelőzni a köszönésben. Mikor két évvel ezelőtti súlyos betegségéből felépült, de az orvosok szigorúan tiltották a lehajolástól, valaki észrevette, hogy fagyos téli időben az utcán letérdepel, mert találkozott egy kisgyerekkel, akinek ki volt bomolva a cipőfűzője. Élmény volt részt venni templomi hitoktatásain. Amikor keveselte az év eleji közös szentáldozáson résztvevő gyermekek számát, s újabb buzdítás után esti misét hirdetett, hogy alkalmat adjon a távolmaradottaknak, este csak egyetlen gyerek tett eleget az atyai hívásnak. E miatt a „kudarc“ miatt még közvetlen munkatársai is megmosolyogták a parochust, ő azonban nyugodt arccal válaszolta, hogy érdemes volt. A templom volt a szívügye: hogy szép legyen és tele legyen. A hatalmas összegeket fölemésztő renoválásokat az egyházközség minden külső segítség nélkül végezte. A lelkészi lakáson adódó kisebb javításokat mindig sajátkezűleg csinálta, hogy több jusson a templomra. Kisebb családjában, testvérei és gyermekei között éppúgy készséggel állt mindenki szolgálatára, mint a nagyobban: egyházközségében. Derűs és hűséges helytállása azt bizonyította, hogy mindvégig örömét találta a papi szolgálatban, s buzgósága az évek múltával semmit sem csökkent, inkább mélyült. Precíz és nagyon lelkiismeretes ember volt lelkiekben épp úgy, mint az anyagiak kezelésében, s ezt szigorúan megkívánta kerületének papjaitól is. Nem tudott haragudni, nem lehetett megsérteni, és derűs kedélye, nyíltszívűsége másokat is megbékített. Még holtában sem akart máshova menni: a nagylétai temetőben nyugszik, többször kifejezett kívánsága szerint. Temetését mintegy 70 paptestvére végezte a megyésfőpásztor vezetésével. Confrater P. FAZEKAS JANOS SJ (1918 — 1975) „Bevándorló magyarok lelkipásztora haláláig“ mondja róla sírfelirata a messze Ausztráliában. 1918.máj.23-án született. Amikor belépett a Jézustársaságba, a zugligeti noviciá- tusban igen erős volt a népi mozgalom. Ö is nagyon szerette a népdalokat, jól megtanulta a népi táncokat: a kanászosat és a csürdöngölőt is. Tele volt dinamizmussal. Amellett kitűnő technikus is volt. Szobájában a sok kapcsoló és drót miatt néha csak „folyosókon“ lehetett közlekedni. Szabad idejében rádiót javított, lemezjátszót épített. A szegedi teológián rajta keresztül ismerték meg társai, milyen az igazi tokaji. Édesapja szőlőjéből hozott vesszőket a villára, és egy üveg bort is. 1952-ben érkezett Ausztráliába, Sydney-be. Tele volt tervekkel. De 1958-ban kivették az egyik veséjét. Ettől kezdve lefelé hanyatlott. Látták, hogy ereje aligha lesz elég az ottani nagy magyar csoporthoz. Ekkor vállalkozott és ért oda 1959 áprilisában P. Békési. Egy elöljáró alatt, de két külön rendházban éltek. P. Fazekas könnyebben mehetett már vidékre kocsijával, mert volt „otthon“ valaki. Majd amikor P. Békési szeptember elején Perthbe került, P. Forróval, később Galambos atyával hármasban dolgoztak tovább. Megszerette Sydneyt. Amikor 1962 tavaszán áthelyezték Perthbe, kocsija számtábláját egy évig nem cserélte át, és még az óráját sem igazította vissza, két óra különbséggel járkált. De azután ugyanúgy megszerette Perthöt is. Csendesebb hely volt, kisebb csoporttal és kevesebb problémával. Alig akart kimozdulni onnan. Csak a harmadik provinciális! látogatás alkalmával tudták áthozni Melbourne-be. Befelé élő, olyan speciálisan tokaji, nagyon érzékeny, meleg lelkű és szívű ember volt. 99
