Szolgálat 29. (1976)
Tanulmányok - Lelóczky Gyula: A dolgos ember imája
a méh, mely téged hordott, és az emlő, amely táplált.“ Jézus válasza a Máriát valóban jellemző, igazi boldogságot mutatja meg: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják Isten szavát és megtartják!“ (Lk 11,27-28) Mária egész életével Isten szavára irányul, egész élete készség, nyitottság annak befogadására. Ez a nyitottság teszi képessé arra, hogy amikor betelt az idő, az Igét befogadja és hordozza, ez a készség teszti érzékennyé, hogy minden Jézusról szóló szót felfogjon és szívében forgasson. így lesz az Ige, amely egészen Isten tulajdona, az ö egyszülött Fia, egyúttal Máriáé is, ezért szüli Öt mint saját fiát a világra és lesz Isten anyjává. Isten Igéjének ez a közvetítése, Mária „cselekvése“, apostoli „tette“ így egészen kontemplativ jellegű. S ha ő minden keresztény élet példaképe, akkor hasonlóképpen kontemplativ jellegűnek, imából kinövőnek és imától áthatottnak kell lennie minden keresztény tevékenységének is. A keresztény életben nincs más termékenység, mint az Istentől származó. A szeretetszolgálat és apostoli munka természeténél fogva megköveteli, hogy akik Krisztus szeretetét próbálják a világba vinni, előbb megismerjék őt személyes megtapasztalás, ima által. Feltétele ez annak, hogy tanúságtételünk hiteles legyen. Mert kinek is hiszünk: Istennek-e, vagy csak azoknak, akik beszéltek Róla nekünk? (v.ö. Jn 4,42) Ahol testvérek vannak, ott szülőnek is kell lenni. Nincs igazi testvériség a földön anélkül, hogy az Atyát ne ismernénk el, milnt annak forrását. Nincs apostoli munka küldetés nélkül, nincs igazi szeretet a földön, amely ne Attól jönne, aki maga a Szeretet. Természetfeletti termékenységünk, mint Máriáé, nyitottságunktól, készségünktől, nagylelkűségünktől, befogadóképességünktől függ. Csak azt közvetíthetjük, amit Krisztustól kaptunk. Csak ha találkoztunk Istennel, találkozhatunk emberekkel az Ö nevében. Csak ha boldogok vagyunk az ö közelében, mehetünk ki felebarátainkhoz: csakis akkor lehetünk biztosak, hogy nyugodtan mehetünk másokhoz, ha szívesebben maradnánk az Úrral. Csak amikor Mária Magdolna inkább az Úr lábait ölelte volna, mondta neki Jézus: „Keresd meg testvéreimet!“ Nem tudunk mindig csak adni; ahhoz, hogy adjunk, kapnunk is kell. Ha nem Istentől kaptuk, amit másoknak adunk, tevékenységünk kimerít, kiszikkaszt bennünket, és arra kényszerít, hogy hamis utakon szerezzük vissza erőnket, hogy basáskodás, szeszélyesség, ingerlékenység vagy érzelgősség olcsó elégtételével fizessük ki magunkat. Csak a kegyelem fénykörében, melegében újulhat meg állandóan az élet, csak az Imában elmerült gondolkozót érintheti meg a Lélek, csak imádkozó embereken keresztül tudja Isten megújítani a föld színét. Ha megelégszünk azzal, hogy Istent csak testvéreink szeretésében, magunk nagylelkű nekik-adásában keressük, nem maradunk-e mintegy bezárva a teremtmények korlátái közé? Azt lehetne állítani, hogy aki lemond arról, hogy az Urat szemlélje és őt önmagáért szeresse, többé nem képes úgy szeretni embertársait, ahogy Jézus tette, legyen még oly önfeláldozó is mások szol8
