Szolgálat 29. (1976)
Eszmék és események - Levelek a misszióból
tartalmaz: szemrehányóan emlékeztet arra a hosszú időre, amelyet haszontalanul hagytunk elmúlni, nem élve Isten akarata szerint, és figyelmeztet: talán már rövid az előttünk álló idő, „még ebben az évben“ meg kell térnünk. Az emberi felelősséget félelmetessé fokozza a vincellér „hátha“ szava: a Fiú minden fáradozása, kereszthalála, a Lélek elküldése hiábavaló annál, aki nem fogadja el. — De nem lehetetlen, hogy a példabeszédet közösségileg Izraelre, Jézus kortársaira is értelmezhetjük. Ebben az esetben érdekes adalékot szolgáltatna az Úr működésének kronológiájához. A példabeszéd kicsengése („ha mégsem, akkor majd kivágod“) így arra vonatkoznék, hogy Jeruzsálem elveti Jézus prédikációját és kereszthalálát, s ezért pusztulás elé néz. Ilyen jellegű kijelentések gyakoriak az evangéliumban. Az isteni személyek eszmecseréje (amelyre persze csak antropomorf módon alkalmazhatjuk az „ellentét“ vagy „véleménykülönbség" kifejezést) végül ismét akaratuk teljes egységébe torkollik. Az Atya nyilvánvalóan megadja a kívánt haladékot, a Fiú pedig egynek nyilvánítja magát az Atya ítélő akaratával. Aki Jézus megmentő kezét elutasítja, és vétkezik a Lélek ellen, az megérett az ítéletre. Jézus többi példabeszédéhez hasonlóan ez is erőteljes felhívás az éberségre, üdvösségünk munkálására. „Urunk türelmét tartsuk üdvösségnek“ (2Pét 3,15), és lássuk be, milyen jelentősége van életünkben, hogy engedelmesek és hajlékonyak legyünk a Lélek sürgetése és indításai iránt. Itt fakad a kegyelem forrása, itt rejlik minden lelki növekedés gyökere. Eduard Kamenicky LEVELEK A MISSZIÓBÓL Az Isteni Ige társasága (verbiták) száz éves fennállását és alapítójának boldoggá avatását ünnepelte a múlt évben. Ebből az alkalomból szeretnénk missziós rovatunkban szóhoz juttatni néhány, különböző világrészekben működő magyar verbita misz- szionáriust. Itt mondunk köszönetét annak a kedves olvasónknak, aki karácsonyra mindegyik misszionárius levelezőnk címére üdvözletét küldött, „hogy — mint írja — Uruguaytól Kongóig egyaránt érezzék mindenütt: egyek vagyunk Krisztusban." Most kivételesen nem az afrikai Zairéből, hanem Nemiből (Rómából) jelentkezem. Mivel legutóbb több mint három évig nyaraltam Afrikában, elöljáróim óhajának megfelelően átjöttem egy kicsit telelni Európába. Február közepe táján egy kis körút után visszamegyek, hogy újult erővel folytassam a munkát, a rám bízott 97 apró falu lelkipásztori gondozását meg az építkezést. Először, mint legutóbb írtam, úgy gondoltam, hogy minden tíz falu részére építek egy-egy kápolnát facölöpökből, de bádog tetővel. Plébániám területén, az Inzia folyónál a közelmúltban az olaszok építettek egy hidat, az útépítő munkásoknak pedig bádogtetős, betonházakból álló lakótelepet. Betonházak mellett én sem építhetek facölöpökkel. Két német rendtestvérem megígérte már, hogy segíteni fog. Itt Nemiben pedig P. Greger elkészítette a kápolna tervét. Ha az ígéretet tett követi, elkezdem az építkezést, a befejezést pedig a Gondviselésre bízom. A facölöpökből tervezett kápolnák közül egy már elkészült, háromhoz pedig van már elegendő bádoglemezem. Az enyém az erőlködés, az Istené pedig az áldás. „Nisi Dominus aedificaverit domum, in vanum laborant qui aedificant 6 81