Szolgálat 29. (1976)
Eszmék és események - Levelek a misszióból
eam“ (Ps.126). Az építkezést csak szükséges rossznak tartom. Szívesebben vagyok nomád életet folytató lelkipásztor, öserdei misszionárius, aki minden este egy másik faluban tesz pontot a napra. Pálinkás István Procure SVD, B. P. 7463 Kinshasa I., Rép. du Zaire + Jelenleg itt vagyok Alto Paranán a hármas határ közelében: Brazília, Argentina, Paraguay. Leveleket Brazíliából szoktam küldeni, ott jobb és gyorsabb a posta. Itt a közelben építik a világ legnagyobb vizi erőművét kb. 13 millió kW-tal. Az előkészületek már nagyban folynak. Jelenleg 4000 házat építenek itt a paraguayi oldalon a munkások és családjuk számára. Kb 20 000 embert fog az építkezés idehozni. Az én munkám jelenleg, hogy megszervezzem a lelkipásztorkodást. Kb. négy vagy öt templomra lesz szükségünk és ugyanannyi plébániára is. Jelenleg nincsen semmi, zérussal kell mindent elkezdenem, mint már annyiszor Paraguayban. De a jó Isten segítségével pár év múlva minden meglesz. Még fiatal vagyok, van bátorságom ilyen feladatokhoz, de nem tudom, hogy pár év múlva mernék-e már ilyesmibe kezdeni. Eddig itt pár évet leszámítva mindig új feladatok megoldásán dolgoztam. Gaál Jenő C. P. 282 85890 Főz do Iguacú Paraná, Brazília A száraz évszak hónapjait föl lehetett használni a falvakban erőteljesebb lelkipásztori munkára. 1975-ben Sablayanban újból kétszer tartottunk cursillót, mindkét alkalommal 55 résztvevővel. Eddig már 8 volt, négyszer férfiaknak, négyszer nőknek, és több mint 400-an végezték el. A mozgalom nagy vallási megújulást hozott. Tovább akarom ápolni. A cursillisták segítségével falumissziókat tartok. Először azokat a falvakat vettük sorra, ahol már van kápolnánk. Falumisszióink témája a szentévi volt: megújulás és kiengesztelődés. A szentév sok kegyelmet hozott, mindig újra átéltem ezt a falvakban is. Ebből az alkalomból egy Portugáliából származó fatimai szobrot is plébániáról plébániára viszünk. Sablayanban ünnepélyes körmenettel fogadtuk. Négy napig időzött a plébániatemplomban. Az éjszaka és a nappal óráit beosztottuk, és a hívők csoportjai szünet nélkül imádkoztak a Szűzanya előtt. A szentmisék és a prédikációk ezekben a napokban olyan látogatottak voltak, mint vasárnap. Éppen a szentév igen sokféle munkát hozott, de változatosságot is a megszokott pasztorációs munkában. A kórházunk most jobban a lakosság szolgálatára lehet, mint az elmúlt években. Be tudtam állítani egy második orvost, akinek még nagyobb sebészeti tapasztalata van. A német katolikus missziós tanács segítségével hűtőberendezéssel szereltem föl az operáló termet. Persze anyagilag megvan a gondom a kórházzal. Senkit sem utasítunk el, akinek segítségre van szüksége, akkor sem, ha egyáltalán nem tud fizetni. Azután eljött ismét az ádvent. Ez a hangulatos, szent idő igen értékes számunkra a misszióban. Káplánommal gondosan előkészített programunk van a terület falvainak. Decemberben mindet meg kell járnunk, a nagyobbakat kétszer is. Missziós utaimon gyakran kérdezem magamtól, amikor a nagy vallási tudatlanság ólomsúlyként nehezedik rám: eljött-e már Krisztus itt hozzánk? Igaz, ezeknek a falvaknak a lakói már meg vannak keresztelve, befogadták az isteni életet. De igazán köztük lakik ö? Keresztelő Sz. Jánossal nekem is azt kell mondanom: „Közöttetek áll az, akit nem ismertek.“ Be kell ismernem, hogy keresztényeink alapjában véve még messze vannak Krisztustól. Ezért nem mesterkélt erőfeszítéssel az elmúlt időkre akarunk visszagondolni, hanem arra törekszünk, hogy keresztényeink életében újonnan megvalósuljon a történelemben megvalósult eljövetel. Azzal próbálkozunk, hogy keresztényeink átéljék a 82
