Szolgálat 29. (1976)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: A dolgos ember imája

Csak ilyen módon tud Krisztus hatni a világban. Amint a munka nem mentség arra, hogy ne imádkozzunk, az imádkozás sem mentség arra, hogy ne dolgozzunk. Mert ha az imádkozok megszűnnek dolgozni, akik dolgoznak, megszűnnek imádkozni. Csak a keresztények tevékeny szeretete győzheti meg az embereket Isten irántuk való szeretetéről. Csak a kenyerét megosztó Egyház győzheti meg a világot Isten kenyere létezéséről.

S talán épp e Kenyér az a szentség, amely a legtöbbet mond üdvösségrendünk isteni-emberi, lelki-testi jellegéről. Nem manna, nem égből hullott eledel, hanem emberek által készített kenyér. Nem véletlen, hogy Jézus az emberi munka és fáradság e jelképében akar közöttünk lenni: azt akarja konszekrálni, istenivé, örökértékűvé tenni. Ugyanakkor étel is akar lenni: Krisztus nemcsak a tabernákulumig, nemcsak a monstranciáig, hanem a szívünkbe akar jönni, nem egyszerűen imádandó tárgy, hanem megtört kenyér akar lenni, amelyet szétosztanak, megesznek, „hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse“ (Jn 11,52).

Egy csoportja volt a népnek, amelyet Krisztus nem tudott elviselni, amelyet sohasem sikerült a maga oldalára hódítani: a farizeusok. Farizeus az, akit az imádság megkeményít, bezár. Míg az igazi szemlélődő az ima hatására termékennyé, azaz tevékennyé válik és kimegy az emberek közé, a farizeus naponta hozzátesz egy követ klauzúrája falaihoz. A „farizeus“ szó „elkülönített“^, „elválasztott“-at jelent, — Jézus pedig így imádkozott: „Nem azt kérem Tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól“ (Jn 17,15). Miért is hibáztatjuk a farizeust a farizeus és a vámos példabeszédében? Mert nem akart Istentől kapni, s ezért képtelen volt adni is másoknak, mert nem nyílt meg Istennek, s ezért zárva maradt az emberek felé is.

Az evangélium nem a tevékenységet ítéli el, hanem az aggódást. Máté tíz versén belül négyszer figyelmeztet bennünket az Úr, hogy ne aggódjunk (6,25-34), s az aggódás az egyetlen, amiért Mártát elmarasztalta: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, sok minden nyugtalanít“ (Lk 10,41). Az igazi ima reményre épül. Míg a nyugtalanság, aggódás megbénítja, a bizalom felszabadítja tetterőnket. A szemlélődni szerető Máriát a feltámadt Úr saját szíve szerint formálta, amikor másokhoz küldte: „Menj, keresd meg testvéreimet!“ (Jn 20,17)

2. A keresztény tevékenység imából fakad

A megtestesülés titka megvalósításához Isten egy ember legbensőbb közreműködését vette igénybe. A szűzen foganó, Szentlélek erejéből termékennyé váló Mária azonban nemcsak forrása és eszköze megváltásunknak, de egyúttal példaképe, prototípusa is minden keresztény egzisztenciának. Bár kiválasztottsága, szerepe a megváltás művében egyedülálló, példája, mint a keresztény élet modellje, egyetemes érvényű. Épp erre az egyetemes érvényre mutat rá Jézus, amikor kijavítja az asszonyt, aki Máriát így dicséri: „Boldog

7