Szolgálat 29. (1976)
Eszmék és események - Az egy kehelyért (Ottmaringi házaspár)
rény felelettel: nem tudjuk. A történelem jelenlegi pontján tudatlanságunkban vagyunk boldogok, nem tudományunkban. Vagy inkább boldogok vagyunk abban a tudományunkban, hogy Isten hűséges népéhez — tudatlanságában is. De akkor közben mit tegyünk? Az élet gyakran nem tűri a késedelmet: cselekednünk kell, akár tájékozottak vagyunk, akár nem. Egy operációt nem lehet elhalasztani addig, míg a Szentlélek megszólal. Ilyen körülmények között Istennek az a kívánsága, hogy egy felelős személy döntsön adott tájékozottsága alapján. Ez minden. Akárhogy is választ, az helyes lépés lesz a valóságos virágban. Isten hűségesen mellette fog állni, bárhogyan döntött. Ha később, bővebb ismeretek alapján kiderül, hogy a döntés helytelen volt, felelős embernek képesnek kell lennie arra Is, hogy visszaforduljon, és másik irányba induljon, ha kell. Az ilyen lehetőségek emberi életünk szerves részei. Meglehetünk velük, mert tudjuk, hogy Isten hűséges népéhez, akármilyen tudatlan is. őrsy László AZ EGY KEHELYÉRT ökumenikus életközösség az Augsburg melletti Ottmaringban Ottmaring Augsburgtól 17 km-re fekszik a magyarok számára oly nevezetes Lech folyó keleti oldalán. Úgy került az emlegetés középpontjába, mint Pilátus a Credóba, mégpedig az ökumenikus életközösség megalakításával. Az egész azzal kezdődött, hogy a katolikus Focolare-mozgalom egy csoportja 1960-ban találkozott egy evangélikus testvérülettel (Bruderschaft), amely a „Közösségi élet“ nevet viseli. Mindkét oldalról megegyeztek egy kérdésben: a kereszténység cselekvés dolga, és csak aztán a beszédé. Egymás kölcsönös elfogadása a szeretetben az alapja mindenféle hitről szóló beszélgetésnek vagy teológiai fejtegetésnek. Felismerték, hogy ökumenikus találkozásokra is szabad értelmezni Krisztus szavait: „Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok én is közöttük.“ Az elkövetkező évek gyakori összejövetelei tanították őket egymás egyre jobb megértésére. A sokféle különbség és néhány nehézség ellenére megtapasztalták egymással: „Van-e, ami elválaszthat Krisztus szeretetétől?“ Az élet a megéléssel lobban lángra. Hamarosan oda vezettek ezek a kapcsolatok, hogy nemcsak alkalmilag néhány órát vagy napot akartak egymással eltölteni: szükségképpen kibontakozott egy helyi kristályosodási pont követelménye. Amikor 1967 fehérvasárnapján elhelyezték az ökumenikus Életközpont alapkövét, és egy év múlva a felszentelése következett, ez nem volt egyéb, mint egy majd tízéves párbeszéd folytatása és kiteljesedése. Aminek minden közösségben, minden városnegyedben, minden háztömbben magától ér75
