Szolgálat 29. (1976)
Az egyház szava - Az imádság (A holland püspökök körlevele)
Mintha az ima háttérbe szorulása valamiképp összefüggne az emberi lét alapvető érzelmeinek lekicsinylésével. Nem méltányoljuk megfelelően a vágy, a bánat, az öröm, az emberi lázadozás, segítségre szorultság, a hála, az ünnepi örvendezés érzelmeit. A társadalom nem készít fel bennünket a szív érzelmeinek kifejezésére. Érzelmeinknek több kibontakozási lehetőségre, több térre van szükségük. Bensőnk mintha elsenyvedett volna. Vágyakozás Azt a természetes biztonságot, amellyel valaha imádkoztunk, gyámoltalanság váltotta fel. Ennek nemcsak a mai társadalom légköre az oka, de az a rohanó áramsodor is, amelybe az egyház belekerült. Vannak, akik magatehetetlennek, védtelennek, elhagyottnak érzik magukat. Úgy tűnik, sok meghitt támpont veszett el. Alig múlt húsz éve, hogy az istentiszteletben minden a szakrálisát lehelte. A nyelv, a csend; az együtt mondott meghitt formulák; az ének, az illat, a fény, a dísz és pompa; az egyházi év mindig visszatérő ritmusa. Ma, nemcsak a templomban, de otthon is, háttérbe szorult a térdelés, az összekulcsolt kéz, a meghajtott fej, a lecsukott szem, a mellverés. Aki a sok csírázó pozitívumot nem képes meglátni, annak az a benyomása, hogy minden, ami „régi", kifosztva, kiárusítva, eltűnt! Hát hogyan imádkozzunk ezentúl? Még azok is, akik nem rágódnak örökké a múlton, ha imáról van szó, félszegnek érzik magukat. Az egyház életében is észrevehető messzemenő racionalizálás inkább aláaknázta, mint elősegítette imádkozási képességüket. Bár a szellemi nagykorúságot és társadalmi kiállást jogosan követelik, gyakori szenvedélyességük az imádságot mint vallásos önkifejezést elnyomással fenyegeti. Vannak, akik a tanításhoz való hűség miatt aggódnak. Mintha ők is szem elől tévesztenék, hogy kereszténynek lenni többet jelent, mint tiszteletben tartani egy hagyományos tanítást. Akiket az evangélium „kiállásra" való felhívása ragadott meg, de azok is, akiket elsősorban a hittételek tisztaságának megőrzése indít, szándékuk ellenére is azt a benyomást kelthetik, mintha a keresztény élet egyedül a hitvalláson ill. tevékenységen fordulna meg. Mintha az „ortodoxia" vagy az „ortopraxis" volna az egyedüli lényeg. Nem volna az ember ugyanakkor sóvárgó, vágyódó lény is? Annál nagyobb örömmel állapíthatjuk meg. hogy sokan vannak, akik nem hagyják magukat sarokba szorítani a kedvezőtlen körülményektől. Erőfeszítésük, amellyel a belső élet leértékelésén próbálnak felülemelkedni, mindnyájunknak biztatás, hogy az ellenáramlatban inkább sarkallást, mint akadályt lássunk. Bensóség Sem ember, sem körlevél fel nem menthet az imához szükséges erőfeszítés alól. Imádkozni magunknak kell. Magunknak kell ezt megtanulnunk. Kerülő út nem létezik. Az ima az emberi élményben gyökerezik. Az emberek, l 59
