Szolgálat 29. (1976)

Az egyház szava - Az imádság (A holland püspökök körlevele)

járja át lélekként és emelje föl eszményével! Hogy meleget, jóságot, reményt árasszon a kórházi ágyak sorai közt, a nehéz orvosi tanulmányokban, a tudomány szent csarnokaiban. Hogy megvédjen a társadalmat fenyegető önzéstől, hidegségtől, kiszáradástól, attól, hogy többet törődünk jogainkkal, mint kötelességeinkkel. És ugyanígy legyen minden más becsületes polgári foglalkozás lelke ma is a szeretet! Boldogunk szelíd alakja vonzó, hatásos példájával ezt ismétli nekünk: „Pietas ad omnia utilis est, a jámborság mindenre hasznos" (Him 4,8).

Testvéreink és Fiaink! A II. Vatikáni Zsinat úgy beszélt a világiak személyéről és szerepéről az Egyházban, mint akiket a világban „Isten hív, hogy . . mintegy belülről, kovászként járuljanak hozzá a világ megszenteléséhez, és így elsősorban életük tanúságával, hitük, reményük és szeretetük ragyogásával hirdessék Krisztust másoknak" (LG 31). Moscati professzor alakja, erkölcsi nagyságának, életpéldájának és az Egyháztól kapott megdicsőítésé- nek különleges tekintélyével, arra emlékeztet ma bennünket, hogy ez igaz, ez lehetséges, ez szükséges. Szüksége van rá Egyháznak és világnak! Ez a mai szertartás és a szentév különleges megbízatása a laikusok számára.

AZ IMÁDSÁG

(Részletek a holland püspöki kar 1974-es ádventi körleveléből) Elsenyvedés

Az imádság mindig sokaknak jelentett valódi szükségletet. Amit Hollandia határain túl látunk, megerősíti ezt a megállapítást. Lehet, hogy észrevettük, hogy a környezetünkben élő nemkeresztény vendégmunkások is módot keresnek imádkozási igényük kielégítésére. (1975 folyamán Hollandiában több helyen létesült mohamedán imaház. Ford.) Az élmény, amelyben az imádság gyökerezik, másokkal, nemkeresztényekkel közös tulajdonunk. Mégis sokszor csalódást okoz az imádkozás. Mintha a mai életforma nem kedvezne neki. A tevékenység a fontos. Az életben maradás biztosítéka a siker. Aki beszélgetni próbál a lét mélyebb értelméről, gyakran kénytelen félszegen és ügyetlenül keresgélni a megfelelő szavakat. Talán észre sem vesszük, hogy sok beszélgetés tartalma saját tudásunk fitogtatása. Mintha versenyre kelnénk: kinek nagyobb a tudása, a tájékozottsága. Ritkán fordul elő, hogy valaki beismerné, hogy egy-egy újdonság meglepi. A tudás és hatalom annyira fontos, hogy nincs már helye az elcsodálkozásnak vagy nyilvánvaló védtelenségünk beismerésének.

Ugyanakkor érezzük, hogy valami hiányzik. Ismereteinkből, tudásunkból annyit fektettünk be a környező világba, hogy sokan úgy érzik, félreismerik őket. A benső élet alig számít. Az ismeret fontosabb, mint önmagunk ismerete. Ennek azonban a szív érzelme nyakasén ellenszegül. Az állandó, mindig új meg új elcsodálkozás képességét nem nélkülözhetjük.

58