Szolgálat 29. (1976)

Tanulmányok - Nagy Kázmér: Az időszerű Newman

legyen az egyetlen államvallás — más vallások kizárásával. Végül a Syllabus elítélte azokat, akik szerint a római pápának ki lehet és ki kell engesztelödrvie és egyeznie a liberalizmussal, a haladással és a modern civilizációval.

Nem csoda, hogy a jegyzék megjelenése után — amelyről különben az angol püspökök is csak a Times cikkéből, utólag értesültek — egy képviselő azt mondotta Newmannek: „Az angol katolikus sajtó cikkeiből úgy tűnik, hogy a pápa nyolcvan új tétellel egészítette ki a niceai hitvallást ..." A túlzók, vagy akik nem láttak a jövőbe — mert nem tudták felmérni a korukban feszülő problémákat — valóban a csalatkozhatatlanság színébe állították be a „Syllabust“ is. Newman nyíltan és leveleiben, még ma is nagyon élesnek ható szavakkal mondta el róla a véleményét, mégpedig az általa is szükségesnek tartott infal libilitás védelmében!

Nagy szónok volt és nagy gondolkodó. Az oxfordi egyetemi templomban tartott anglikán konferenciabeszédein és az oxfordi mozgalom 90 traktátusán kívül (alkalmanként megjelent röpiratok egy-egy témáról) ki kell emelnünk a keresztény tanítás fejlődéséről írt művét (An Essay on the Development of Christian Doctrine 1845) és az 1870-es „Essay in Aid of a Grammar of Assent“-et (magyarra megközelítően talán így fordíthatnánk: „A meggyőződés alapelemei“). Ez utóbbiban arra a kérdésre próbál megfelelni, hogyan tekinthetjük bizonyosnak a dogmákat. A tapasztalatból kiindulva bizonyítja, hogy a megismerésnek kétféle módja van: a logika és matematika absztrakt következtetése meg a hétköznapi ember konkrét, intuitív gondolkodása. Ez a második út a hitbeli meggyőződés útja is. Az az ember, akitől semmi sem állt távolabb, mint a vallás pusztán érzelmi felfogása, teljes igazságot szolgáltat itt „a szív érveinek“. A hit eszményi feltétele: egyesíteni, egyensúlyba hozni a dogma fogalmi világosságát és a keresztény tapasztalatot. Newman „katonai felderítő vállalkozásnak“ nevezte művét, — és valóban messzire merészkedett benne a korabeli tomista filozófiától, megállapításai már Husserl fenomenológiáját és az egzisztencializmust elővételezik, s egészen új alapokra helyezik a témát. Jellemző, hogy cenzora az első ívek átnézése után vissza akarta adni megbízatását, olyan aggodalom fogta el a gondolatok újszerűsége miatt. A kétségbeesett szerzőnek térden állva kellett könyörögnie: ne hagyja cserben.

Most, amikor a Norfolk hercegéhez címzett „levél“ megírásának századik évfordulóján és Newman kanonizációjának küszöbén az angolszász világban reá terelődött a figyelem, saját korát messze megelőző időszerűségét jól foglalja össze Charles Dessain birminghami oratoriánus, Newman irodalmi hagyatékának gondozója, különben Oxfordban végzett ismert egyháztörténész, a „Concilium“ hasábjain megjelent tanulmányában. (Címe: Kardinal Newman als Prophet.) Dessainhez hasonló módon értékelik mai jelentőségét mások is. így pl. eddig legjobb, két kötetes életrajzának szerzője: Meniol Trevor, aki a könyv megírását megelőző kutatásai hatására katolizált. Rájuk támaszkodva a következő pontokban foglalom össze Newman időszerűségét:

4

49