Szolgálat 29. (1976)

Tanulmányok - Kelemen Vendel: Az egyetemes kereszténység

1. Az Atyával szemben jellemzi a feltétlen odaadás. Maradéktalanul el akarja végezni azt, amivel az Atya megbízta. Úgy kell neki az Atya akaratának teljesítése, mint egy falat kenyér. Ennek a feladatnak teljesítése egyet jelent az Atya megdicsérésével. Csodái, lenyűgöző hatású beszédei végső soron nem őt magát, hanem az Atyát dicsőítik meg, akinek Egyszülöttje (Jn 1,14) és mint ilyen, természetszerűleg kinyilvánítója. A világ általa, az Ige által lett. Általa nyomta rá képét a mindenségre az Atya. A Fiú az Atyának tökéletes képmása (Zsid 1,3) és ebben a mivoltában mintegy megalapozza és példázza azt, hogy az isteni természet utánozható. Nemcsak önmagában állóként, önerőből birtokoltként létezhet, hanem úgy is, mint adott ill. kapott élet. A teremtetlen képmás az alapséma és fundamentum a teremtett képmáshoz, az Isten tökéletességeit tükröző világhoz. Amikor a bűn elcsúfította az emberben és világában az Isten képét, az Atya elküldte Fiát, hogy a világot „restaurálja“. Új módon vált a világ központjává a Fiú: beletestesülve az emberiségbe, vállalva a végsőkig, a halálig az emberi sorsot. Felvette az ember képét, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint ember és ebben az emberi életben mutatta meg az Isteni élet szépségét: az Isten békéjét, irgalmát, emberszeretetét, hatalmát és bölcsességét. Az emberi valóság az isteninek az eddiginél sokkal tökéletesebb kinyilvánítója, sőt új megvalósulási módja lett. Új módon van már Istenhez rendelve az ember és világa. Ennek egyre tökéletesebb megvalósítása Jézus feladata. Minden embert, aki a világra jön, megvilágosít, és megadja mindenkinek a lehetőséget, hogy Isten fiává váljon az újjászületés révén. Ez annyit jelent, hogy az emberi élet az istenivel összeötvöződik, új dimenziót kap és így az ember tevékenysége a világot nemcsak humanizálja, hanem divinizálja is, azaz Isten dicsőségének kinyilvánítójává teszi. Krisztus belevonja az embert a rábízott megváltó és megszentelő műbe. Igaz, a szentírás új égről és új földről beszél, mely Isten ajándékaként jön létre és nem az emberi tevékenység csúcsteljesítményeként. Ez azonban nincs ellentétben azzal, hogy az ember tevékenységével építi ezt az új világot. Erre éppen azért képes, mert Krisztus szerepében részesedik, több, mint önmaga. Vagyis az embernek alapvető és általános vágyát a szebb, jobb, boldogabb világ után Krisztus megerősíti: megmarad az emberi munka fontossága, az ember nem csupán ajándékként kapja az új világot, és másrészt megvan a biztosíték arra, hogy erőfeszítése nem hiábavaló. Az emberi tevékenység felülmúlja önmagát: a múlandó, véges ember örökérvényűt hoz létre. Nem emlékművet, síremléket, hanem valódi világot, mely magán viseli az ember képét, de az Istenét is. Vagyis a természetes értékek is Krisztusra irányulnak: rendeltetésüket csak akkor tölti be igazán, ha Isten országának megvalósulását mozdítják elő. Világának építésével az ember Isten országát is építi, emberi értékeinek kibontakoztatásával istengyermeki életét is kiteljesíti. Tehát minden értékes emberi tevékenység alkalmas Isten országának építésére. Szellemi és fizikai munka (ha még van egyáltalán értelme ennek a szétválasztásnak) egyaránt szolgálja Isten .országának megvalósulását.

24