Szolgálat 29. (1976)

Tanulmányok - Kelemen Vendel: Az egyetemes kereszténység

Nemcsak az egyháziak feladata, hogy Isten országát építsék. Amint a zsinat hangsúlyozta, a hívek Is részesednek a maguk módján Krisztus papi. prófétai és királyi hatalmából, és a világiak feladata a pásztorok által hirdetett elveket megvalósítva az evilági rendet megújítani.

Az ember persze nemcsak világát, hanem önmagát is folyton alakítja tetteivel. Az emberi tettek — munka, tanulás, szórakozás, a szeretet tényei — a Krisztussal való kapcsolat révén egyre jobban megvalósítják azt az embert, aki több, mint pusztán ember. Az emberi élet és cselekvés dinamikáját éppen az adja meg, hogy az ember folytonosan felül akarja múlni önmagát, és az a vágy sarkallja, hogy több legyen, mint pusztán ember. Amikor az ember erről lemond, akkor már kevesebb, mint ember. A régi mondást: ember vagyok és lehet-e valaki ennél több, helyettesíteni kell az igazabbal: ember vagyok és több akarok lenni, mint pusztán csak ember. Az ember megnyitott lény, és növekedésével arányosan fokozódik nyitottsága is. Az ember lényegével adott nyitottságát a természetfeletti rendbe való felemeltetés tette teljessé. Képes arra, hogy Isten rendelésének megfelelően a Fiúnak, mint képmásnak egyedi, helyettesíthetetlen másává váljék és így életében, egész valójában emberi módon felragyogtassa az isteni élet szépségét, gazdagságát.

2. Ennek konkrét útját Jézus a felebarát szeretetében mutatta meg. Benne mutatkozott meg legvilágosabban, hogy az önmagának elég Isten értünk valóvá tette magát. Az „ember“ (Ádám) bűne nem az volt, hogy olyan akart lenni, mint az Isten, hiszen Isten saját képére és hasonlatosságára alkotta. A baj az volt, hogy olyan akart lenni, amilyennek Istent elképzelte: csak önmagának élő, önelégült valaki. Ám az ember mások által gazdagodva válik igazán önmagává. De annyira tudunk másokból gazdagodni, amennyire készek vagyunk másokat gazdagítani, másokért élni, áldozatot hozni. Jézus nemcsak isteni dicsőségéből üresítette ki önmagát és jelent meg emberként, hanem emberi életét is áldozatul adta (Fii 2,6-8). Annak az egyetemes, alapvető emberi igénynek adott tökéletes megvalósulási formát, és egyben erőt is a megvalósításra. Sőt továbbmenve azt mondhatjuk, hogy ennek a lelkületnek elsajátítása sürgetőbb talán, mint valaha is volt. A technikai, gazdasági stb. fejlődés következtében az emberiség annyira eggyé vált, hogy senki sem lehet közömbös a másik ember sorsa iránt, egy nép sem lehet közömbös más népek sorsa iránt. Kívánatos, hogy az egyházban mint testületben és az egyes hívőkben meglegyen ez a szolgálni kész nyitottság mások felé. Ezzel bizonyítanánk a világnak, hogy Krisztus tanítása valóban mennyire egyetemes, az emberiségnek és minden kornak, korunknak is szól. ürömmel láthatjuk, hogy a ma egyházában egyre inkább érvényesül is ez a lelkűiét. Gondoljunk itt akár a fejlődő népeket támogató nagy egyházi akciókra (Misereor, Ad- veniat, Cor Unum titkárság tevékenysége stb.), akár a harmadik világ püspökeinek példamutató helytállására.

Azt is tudomásul kell vennünk, hogy más vallások — keresztények és nemkeresztények — nem csupán veszélyt jelenthetnek a katolikus hit szá25