Szolgálat 28. (1975)

Eszmék és események - Példabeszéd a magvetőről (Lorenz Jaeger)

A remény szava

Isten vetése nő: Ez a mi örömünk, vigaszunk, reményünk és bizalmunk. Egyik magvető bizonyára ügyesebb a másiknál. Az időjárás is többé vagy kevésbé kedvez a vetésnek. No és a talaj különféle minősége! — Van korcs sarj, gyom, tüske és tövis is. Tekintetünk nem ritkán éppen ebbe a ki nem elégítőbe, rosszba ütközik. Semmit se tüntessünk fel ebből ártalmatlan színben. Biztos, hogy nem szabad tétlenül beletörődnünk mindebbe, hanem „józannak és ébernek" kell maradnunk (1 Pét 5,8). — De mindamellett ne felejtsünk el egyet: Annál, amit m i látunk, fontosabb az, amit az Ú r lát! Az ő tekintete messzebbre ér, mélyebbre hat. És azt mondja nekünk, hogy Isten Országának vetése nő. Bízzuk magunkat az Úrra, akkor mindennek ellenére, sőt mindenben fölismerjük Isten vetésének legyőzhetetlen erejét.

Fölismerhetjük az Egyházban. Tudom, hányán szenvednek ma Egyházunk miatt, olyanok, akik szeretik. Sok minden megváltozott. Olyasmi is megingott, ami megingathatatlannak látszott. Kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban is, ami kétségbevonhatatlan, és így a hit elbizonytalanodik. Pállal szeretné mondani az ember: „Kívül harcok, belül félelem“ (2Kor 7,5). És mégis: Isten vetése nő napjaink Egyházában. Nem hiányoznak ennek jelei. A világban és az Egyházban tapasztalható egynémely nyugtalanság talán már a növekvő vetés magasba szökkenésének a jele. Zabolázatlanul talán már az Egyház iránti újfajta szeretet jelentkezik benne. Mindenesetre sokan teszik magukévá gondját és küldetését. Isten népének minden rétegéből számtalan ember ismeri fel újonnan közös felelősségét. — Ne bosszankodjunk, ha olykor nem kielégítő az együttműködés, örüljünk az emberek növekvő készségén, hogy „Isten munkatársai“ (1Kor 3,9) legyenek.

Gondoljunk csak mindarra, ami a II. vatikáni zsinaton tört elő. Sok mindent közvetlen közelből éltem át belőle. A megújulás micsoda akarata mutatkozott meg! Micsoda bátorság, hogy új utakra induljunk; micsoda elszántság, hogy egy változott korban újonnan és hűségesen tanúságot tegyünk az egyugyanazon krisztusi igazságról! És mi mindent vittek végbe a hitben tőlünk elvált testvérek tekintetében!

Ezzel kapcsolatban pillantásunk túlér katolikus egyházunk határain, minden keresztény társunk felé száll a tágas ö k u m é n é ben. Mennyi minden változott meg alapjaiban azokban az évtizedekben, amelyeken most végignézek! Amikor 1941-ben, püspökké szentelésemkor „evangélikus hittestvéreinkhez“ fordultam, ez sokaknak rendkívüli dolog volt. Akkori felszólításom volt: „hordjuk le mindazt a bizalmatlanságot, mindazt a szeretetlenséget, amely a századok folyamán a hitvallások között felhalmozódott.“ Mennyi minden történt azóta ebben az irányban! Olyan közös vállalkozásokat hajtottak végre, amelyekre akkor még senki sem mert gondolni. Igaza van a zsinatnak, amikor a dinamikusan szélesedő ökumenikus mozgalomban a Szentlélek kegyelmének működését látja (ökumenikus dekrétum 1.sz.). Aki csak egy kicsit is visszagondol a múltba és azután maga körül pillant, láthatja, hogyan megnőtt Isten

73