Szolgálat 28. (1975)
Az egyház szava - Az ember joga az élethez és az eutanázia (Német püspöki kar)
Elérkezett az a várva várt nagy pillanat is, mikor a Szentatya elé kellett járulnom, s ö kézrátétellel pappá szentelt. Hogy mit éreztem abban a pillanatban? Azt át lehet élni, de leírni nem. Azért nem is próbálkozom. Mind a 359-en kézrátételt és békecsókot kaptunk tőle. A jelenlevő bíborosok pedig megkenték a kezünket, és szimbolikusan átnyújtották a kelyhet a paténával. Mikor a szentelés véget ért, újra felzúgott a taps, hálából és köszönetül a Szentaíyának. Az egész tér reflektorfényben úszott. A Szentatyától emlékbe egy miniatűr szentírást kaptunk és egy díszokmányt a felszentelésünkről. Én viszonzásul egy magyar vonatkozású könyvet nyújtottam át, amelyben a bácskai és a kalocsai egyházmegyéről van szó. Mikor kiértem a térre, örömömben alig találtam meg szüleim. Ők is, könnyes szemüket megtörölve, boldogan gratuláltak. Nekik is nagyon nagy öröm és élmény volt ez, hisz egyetlen gyermekük vagyok. Azután még egyszer búcsút intettünk a szent városnak, autóba ültünk, és megállás nélkül, zuhogó esőben siettünk haza, Adára (Jugoszlávia), mert első szentmisémet július 6-án kellett bemutatnom a Jóistennek. Pesznyák Béla újmisés AZ EMBER JOGA AZ ÉLETHEZ ÉS AZ EUTANÁZIA A német püspökök 1975-ös körlevele Bevezetőül a püspökök leszögezik: az emberi élet minden stádiumában mani- pulálhatatlan és sérthetetlen. Ezt hangoztatták az abortusztörvény megváltoztatásával szemben, ezt emelik ki most is. Az eutanázia pártolói ugyan tiltakoznak az ellen a vád ellen, hogy a nemzeti szocializmus hírhedt programját, „az értéktelen élet megsemmisítését“ újítanák föl. Szerintük a haldoklónak nyújtott segítségről, a kínoktól való megváltásról, a halál megkönnyítéséről van szó. A püspökök kötelességüknek tartják az állásfoglalást a heves vitában. Egy ilyen alapvető kérdésben azt kell mindenekelőtt megállapítani, hogy minden embernek joga van az emberhez méltó halálra. A halál az utolsó nagy életfeladat, amellyel az embernek meg kell birkóznia. Ezt a feladatot senki sem veheti le róla. De lehet és kell segíteni benne. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a beteg szenvedéseit — adott esetben fájdalomcsillapító eszközök alkalmazásával is — úgy kell csillapítani, hogy emberileg bírja utolsó életszakaszát. Továbbá azt, hogy a lehető legjobb ápolásban kell részesíteni. Itt nemcsak az orvosi ellátásról van szó, hanem mindenekelőtt ennek az ápolásnak emberi oldalairól is, bizalmat keltő légkör megteremtéséről és a beteggel, haldoklóval való szívből fakadó együttérzésről. Mindebben az illető embervoltának elismerését és nagyrabecsülését éli meg. Az is a halálhoz nyújtandó segítséghez tartozik, hogy ne hagyjuk magára a beteget lelki szükségében. Éppen a halál révén tudatosul a „honnan“ és „hová“ kérdése, ezek a végső soron vallási kérdések. Nem szabad őket sem figyelmen kívül hagyni, sem visszaszorítani. Ilyenkor a hit hathatós segítség, hogy a halálfélelmet kiálljuk, sőt legyőzzük. A haldoklónak szilárd reményt ajándékoz. A hit még az érthetetlennek tűnő szenvedésnek is értelmet ad, hiszen magának Jézus Krisztusnak a szenvedésében való 'részvétel (vö. Kol 1,24). Mint keresztények tudjuk, hogyan mondja magáról Pál apostol: „Krisz58
