Szolgálat 28. (1975)

Tanulmányok - Sántha Máté: Az aszkézis buktatói

4) Természetellenes ség. Elméletben mindannyian valljuk hogy a kegyelem a természetre épít. A gyakorlat bizony sokszor mást mutat: a természetfölöttit nagymértékben azonosítják a természetellenessel. Éppen a helytelen aszkéziis következtében. Ebben a szemléletben minden természetes vágy vagy vonzódás eleve bűnös vagy legalábbis gyanús és tökéletlen, és amit szeretnék, attól félnem kell. Viszont ami kellemetlen, nehéz, elriasztó, az szinte biztosan „Isten akarata“ és tökéletességünk eszköze. „Nagyon jó, mert nagyon rossz“ — az egyik lelkivezetőnek ebben a tömör formulájában sok a zseniális igazság, de azért csínján kell bánni alkalmazásával. A tökéletesség mértéke sem az, hogy milyen „önmegtagadott“ valaki. Könnyű fölfedezni mindebben a dualizmus és a már érintett sztoicizmus maradványait.

5) örömtelenség. Az egyik legveszedelmesebb lélektani fejlemény: az állandóan elfojtott, háttérbe szorított érzelmi élet elsatnyul, ezzel ke- dé'lyvilágunk elszürkül, magatartásunk mogorva lesz. Elrettentő realizmussal festi ezt egy nemrég megjelent kis elmélkedési könyv életképe: „Mint aszkéta / elnyomott mindent: / mérgét / sírását / nevetését / ösztöneit / szükségleteit / vágyait / aggodalmait / kétségeit / gyöngédségét. / Mint aszkéta / elnyomott mindent, / saját magát / és az embereket körülötte.“

Az lilyen kiegyensúlyozatlanság természetesen megbosszulja magát. A száműzött érzelmek búvópatakként fel-íeltörnek, furcsa, veszélyes helyzeteket teremtve. Van, aki már nem tud egy szívből jövő meleg szót kimondani, mert elsírja magát.

6) Az ilyen ember képtelen apihenésre, kikapcsolódásra, feloldódásra, akár másokkal, akár egyedül. Olyan ez, mint a vasfűző, amely nélkül szerencsétlen tulajdonosa már moccanni sem tud. A „kötelesség“ megszállottjává válik. Pedig a mai élet hajszájában életbevágóan fontos a pihenni tudás művészete. És éppen a kegyelem is előszeretettel a csendnek, a szándéktalan odaadásnak a perceiben hatol lelkűnkbe. Az a kegyelem, amit „egetostromló akarás“ nem tud kikényszeríteni.

Csoda-e, hogy az ilyen légkör a lelkiéletben a komor vegetálás „siralomvölgyi“ hangulatát állandósítja, vagy tömény lázadást vált ki, és átcsap az ellenkezőjébe? Az is megeshet viszont, hogy a túlzott igyekezet, meggondolatlan nagylelkűség következtében nagyobb terhet vállal magára valaki, mint amennyit elbír (vö. Lk 14,28-32, az építkező meg a hadviselő példája). Az ilyesminek idegösszeomlás, belső zsákutca, lelki összetörés lehet a vége.

Mennyit szenvedett a természetes és derűs lelkületű Szent Erzsébet rideg lelkiatyjától! A legtöbb ember persze nem Szent Erzsébet, és ha az életszentséget aszketikus gyakorlat alakjában mutatják be neki, egyszerűen elmegy tőle a kedve. Hisz joggal vélekedik úgy, hogy Isten nem önkínzásra adta az életet, és a boldogságnak kiirthatatlanul bennünk égő vágya Tőle való.

Kössünk még csokorba néhány olyan hibát, amelyeket összefoglalóan „a kereszt fetisizálása“ névvel illethetnénk. A szenvedés különféle formáival szemben való magatartásról van szó:

39