Szolgálat 28. (1975)

Tanulmányok - Franz Löwenstein: Krisztus megismerése az evangéliumokból

mondja: „Egyiktől a másikhoz ment, kézenfogta, fölsegítette és meggyógyította."

Most egy másik kép. A Jerikóból Jeruzsálembe vezető elhagyott úton, a rablók útján egy vak ül az útszélen és koldul. Itt-ott arrajön egy kereskedő vagy zarándok, és ad neki tán valami alamizsnát. De ma úgy tűnik neki, mintha egy egész menet vonulna erre el, és belekiabál a sötétségbe: „Mi van itt, ki megy el erre?" Megmondják neki, hogy a názáreti Jézus, a nagy csodatévő. Erre fölkiált: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!“ Az arramenők ráparancsolnak, hogy tartsa a száját, maradjon csendben. De ő nem hagyja magát megtéveszteni. Tovább kiabál: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!“ Ekkor meghallja az Úr, magóhoz vezetteti, és a vak most előtte áll. Krisztus megkérdezi: „Mit akarsz, mit tegyek veled?“ Mindaz a kimondhatatlan vágy, amely a vakot a fény után eltöltötte, hangot kap a kérésben: „Uram, hogy lássak!“, mert az evangélium azt mondja (ez az eredetiben sokkal világosabb, mint a legtöbb fordításban): „Az Úr szíve majd megszakadt a részvéttől.“ Ennek a vaknak a nyomora a szívébe markol, lelke mélyéig megindítja. Szelíden végígsiimít a szemén, és így szól: „Akarom; láss!“ És a vak egyszerre látja a fényt, ugrál és nevet és sír és imádkozik örömében, boldogságában. Meggyógyult. Az Úr pedig megy tovább útjára.

Kafarnaumban vallatni keskeny és szűk homokpartféle lehetett a tó partján, mert mindig úrja arról van szó, hogy mikor az Úr ott prédikál, tolong körülötte a tömeg. így egyik szombat reggelen is. Az emberek szorongnak körülötte, nem akarnak egyetlen szót sem elmulasztaná, mert „úgy beszél, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint a mi írástudóink és farizeusaink.“ Ekkor egy ember keresztültöri magát a tömegen, és az Úr lába elé veti magát. Ki ez? Jairus, a zsinagóga elöljárója. Bizonyára egyike a legrosszabb kötekedőknek, Jézus ellenségeinek. De most bajban van. Kislánya halálos betegen fekszik. Azért jön és könyörög: „Uram, gyere gyorsan, mielőtt meghal a gyermekem.“ És Krisztus egy pillanatig sem váratja. Vele megy, keresztülnyomakodva a tömegen. Útja egy kapuhajlat előtt vezethetett el. Itt a sötétben húzza meg magát egy asszony. Beteg, 12 éve szenved egy női bajban, vérfolyása van. Sokat szenvedett az orvosoktól, kiszedték a zsebéből a pénzt, de segíteni nem tudtak rajta. De nemcsak a teste beteg, a lelke is. A többi asszonyok értetlenségükben ellene fordultak, átkozottnak tartják, Istentől sújtottnak, akinek nem lehet gyereke. Egészen megfélemlített lett. Sohasem merte volna az Urat kérni, hogy meggyógyítsa. De most, hogy itt megy el előtte, le fog hajolni, és hátulról megérinti a ruhája szegélyét. Meg is teszi, és máris átjárja a gyógyulás nagyszerű érzése. És Krisztus sietsége ellenére is megáll. Nem megy egyszerűen tovább, hiszen az asszony már úgyis meggyógyult. Megkérdezi: „Ki érintett engem? Erő ment ki belőlem!“ A mindig okos Péter azt mondja: „Ki érintett, ki érintett? Hiszen minden oldalról lökdösnek!“ De az asszony tudja, hogy róla van szó, és reszketve bújik elő rejtekhelyéről, az Úr lábához borul, s bevallja, hogy ő volt, és hogy meggyógyult. Hát nem gyönyörű, ahogy az Úr ezt az asszonyt nemcsak egyszerűen meggyógyítja,

27