Szolgálat 28. (1975)
Tanulmányok - Mihályi Gilbert: Az aszkézis és a mai ember
Az indítóok fogyatékossága néha a keresztény aszkézis terén való teljes tájékozatlanságot árult el. Ez az oka, hogy annyi különben jóindulatú aszketikus gyakorlat elvesztette keresztény dimenzióját. Ez tűnik ki abból, amit pór évvel ezelőtt egyszer egy templomba járó hölgy nagyböjt közeledtén mondott nekem: „Ez éppen jókor jön, már úgyis ideje, hogy diétázzam. Most meg is tartom a böjtöt szigorúan, ez a pár hét igen sokat jelenthet, és remélem, hogy jó pár fontot leadok a nagyböjt végére.“ Hogy túl hosszúra ne nyúljék tegnapi aszketikus tapasztalataim listázása, elégedjünk meg ezúttal ennyivel. Figyelmünket inkább fordítsuk a mai ember aszketikus magatartására. Mai törekvések A legelső, ami észrevehető, bár még egyáltalán nem örvend általános elterjedtségnek: a mai hivő jobban megérti, hogy kereszténynek lenni „me- tanoia"-t jelent, illetve ennek állandó folyamatát, ez pedig megköveteli a mindennapi aszkézist. Egyre inkább terjed a hivők közt keresztényi mivoltuk tudatosulása, azaz hogy nem könnyű dolog kereszténynek lenni, a kereszténység nem folklore-vallásosság, hanem a kereszt vallása, ezért is hívja Krisztus Urunk híveit: „vegyétek fel a keresztet, és úgy kövessetek engem.“ Ezt a felismerést a lelkipásztori magatartás is táplálja, Bár még ma is hangsúlyozzuk pl. az ádvent és a nagyböjt különleges fontosságát, mégis e szent időszakokat nem önmagukban kezeljük, hanem kellően rámutatunk a liturgia egészében való helyükre, illetve a keresztény lét kialakításában betöltött szerepükre. Igen dicséretes eredményt hoz a keresztségre előkészítő oktatás, amely a keresztség szentségének annyira gazdag jelentését tárja fel Egyben nyomatékosan rámutat arra a fontos tudnivalóra, hogy a keresztség felvétele nem végpont, hanem kezdet. Kezdete annak az életfolyamatnak, amelynek főfeladata a keresztségi konverzió mindennapos élése, ez pedig szinte lehetetlen keresztény aszkézis nélkül. A mai hivő tehát ráeszmél, hogy az aszkézis nem keveseknek való, nemcsak a válogatottak szívügye, nem az ún. elit dolga, hanem minden keresztényé. Megértik, hogy az aszkézis gyakorlatában különféle fokok különböztethetők meg, de lényegében mindenkié. Mert az aszkézis a keresztény létnek nem függeléke, nem valami egyéni buzgóságból hozzáadott gyakorlat, hanem szerves része. Nem egyéni fölbuzdulás és választás dolga, hanem a keresztény lét benső igénye. Szinte természetesnek veszik, hogy a keresztény aszkézis a Krisztus-követés egyik nélkülözhetetlen útja, s mint ilyet nemcsak az ún. szent időkben gyakoroljuk, hanem állandóan. Mindig időszerű és szükséges. Nélküle szinte alig képzelhető el a megtérés, amely által Krisztusban, az új Emberben magunk is új emberré válunk, illetve folyton-folyvást megújulunk. Ezzel meghalunk önmagunknak, belépünk Krisztus misztériumába, és élhetjük a Lélek életét. 13
